Századik János vitéz a Nemzetiben

Századik János vitéz a Nemzetiben

- 2018. november 7. 10:04

Petőfi Sándor János vitézének századik előadását tartotta kedd este a Nemzeti Színház, hangzott el az M5 kulturális csatorna Kult’30 című műsorában.

Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház főigazgatója, a darab rendezője az előadás előtt a műsorban elmondta, hogy büszkeséggel tölti el a századik előadás, a darabot eddig több mint 60 ezer gyerek nézte meg. A gyerekek egy jó adag „magyarságinjekciót” kaptak, de reméljük, hogy nincs még vége, és hosszú-hosszú százas lista vár még bennünket, hangsúlyozta, hozzátéve, hogy Petőfi költeménye régi nagy szerelme és az eredeti művet adaptálták a színpadra. A főigazgató elmondta, hogy a keddi előadáson minden szereplő jelen lesz, akik eddig játszották ezt az előadást.

Egy régi János vitéz (Déri Múzeum CC BY)

Berettyán Sándor színész, a János vitéz főszereplője kifejtette, hogy elképesztően izgalmas megélni a századik előadást, és a centenáriumon kicsit jobban izgul, mint a bemutató előtt. Berettyán Sándor, Szűcs Nelli és Varga József mellett 26 budapesti és kaposvári színészhallgató játszik a darabban. A produkció koreográfusa Berecz István, a darab díszlet- és jelmeztervezője Olekszandr Bilozub, dramaturgja Szász Zsolt. A Nemzeti Színház honlapja szerint Vidnyánszky Attila ezt a rendezését kettős értelemben is beavató színháznak szánta. Egyrészt mert a szereplők zöme kaposvári és budapesti színinövendék, másrészt mert a rendező egyfajta stáció-dramaturgiával közelítette meg a történetet, hogy a főszereplő próbatételes kalandsorát a mai gyerekek is a sajátjuknak, a hőssé válás hiteles példájának tekinthessék.

(mti)

Borító: nemzetiszinhaz.hu