Szentendre újra éjjel és nappal

Szentendre újra éjjel és nappal

- 2020. augusztus 27. 7:49

Augusztus utolsó hétvégéjén -mint minden évben – Szentendre Éjjel-Nappal Nyitva áll majd a látogatók előtt, és feltárul a város igazi arca. Az év nehézségein túllépve, a járványügyi helyzet rendeleteinek megfelelően tartjuk meg kisebb körben a jubileumi rendezvényt.

A Szentendrei Kulturális Központ közleménye szerint műfajában, tematikájában most is sokszínű programkínálat várja a látogatókat. A legkedveltebb Házak, udvarok, házigazdák programsorozaton túl most is lesznek városismereti séták, gyerekprogramok, színház, fényfestés, vásárok, kiállítások, szabadtéri mozi. A kis koncerteken túl korlátozott létszámú közönség előtt fellép a Söndörgő, a MÖRK, és a Pál Utcai Fiúk. A város hagyományos nyárbúcsúztató eseményét, a Szentendre Éjjel-Nappal Nyitva programsorozatot immár 15. alkalommal rendezi meg a Szentendrei Kulturális Központ a város kulturális intézményeinek, civil szervezeteinek, művészeti egyesületeinek és üzleti vállalkozásainak összefogásával. A programok célja a közlemény szerint az, hogy Szentendre megmutassa valódi arcát, értékeit, egyediségét a kultúra, a művészet és a vendéglátás területén.

Szentendre, amikor még nem voltak nagyon fesztiválok (Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum CC BY-NC-ND)

A rendezvény jubileumi évében visszatér a kezdetekhez, ami kisebb, családias és inkább bensőséges hangulatú eseményt jelent, kevesebb embert befogadó helyszíneken zenés, irodalmi, színházi, gasztronómiai, képző- és iparművészeti programokkal. Valódi időutazásban lesz részük a látogatóknak, hiszen a kezdetekhez való visszatérést az elmúlt másfél évtized tárgyi emlékeiből összeállított kiállítással is bemutatják. A hagyományos programelemek is megmaradnak,  továbbra is szélesre tárják műhelyeik, üzleteik kapuit a szentendrei lokálpatrióták a Házak, udvarok, házigazdák néven ismert programsorozatban. A látogatók nemcsak a szentendrei udvarokba nyernek betekintést, hanem találkozhatnak az ott lakókkal, a műhely-, üzlettulajdonosokkal, és a házigazda által szervezett programokon megismerhetik munkájukat, életüket.

Fényfestés (FMC)

A Szentendrei Kulturális Központ mint házigazda a szentendrei nemzetiségiek napját, gasztro workshopokat, borkóstolással egybekötött beszélgetést, szabadtéri filmvetítést, stand-up comedy előadást is szervez. A Népzenei udvarba a népzene és néptánc szerelmeseit várják, az underground kedvelői a Barlang-udvarban vehetnek részt olyan koncerteken, mint például a Tudósok vagy a Korai Trancemission. A Városház udvara szintén koncerteknek ad majd színteret: korlátozott számú hallgatóság előtt a Söndörgő, a MÖRK és a Pál Utcai Fiúk lép fel. Szentendre ikonikus helye, a Fő tér napközben ismét a gyerekeké lesz: játszótér, ügyességi, kézművesprogram, bábszínház várja őket. Este pedig a látványos fényfestésben gyönyörködhetnek a látogatók a város főterén.

Bemehetünk ef Zámbó Öcsikéhez is (FMC)

A város történetét és őrzött titkait a Tourinform Iroda által szervezett városismereti séták alkalmával, a kortárs képzőművészet és a gasztronómia helyi összefonódásának finom csodáit a GastroArt helyszínein ismerhetik meg. A rendezvényen a szentendrei iparművészek portékái és Dunakanyar Pilis Helyi Termék Szociális Szövetkezet Szentendre helyi termékei is helyet kapnak. A pódiumszínpadon a kijárási korlátozás hónapjai alatt nagy sikerrel megvalósított Kultszerenád minikoncert-sorozat szentendrei fellépői adnak műsort. A hagyományos programelemek mellett újdonságként, de hagyományteremtő szándékkal debütál az Art Dunakorzó 2020 szabadtéri tárlat, a templomdombi zenés közösségi festés, egy karikatúrakiállítás, illetve a WAMP design vásár.  A rendezvény ingyenes, de a Házak, udvarok, házigazdák egyes eseményei belépőjegyesek.