Színpadra állítják Szabó Magda Ókútját

Színpadra állítják Szabó Magda Ókútját

- 2019. szeptember 30. 9:02

Szabó Magda Ókút című regényének színpadra állításával emlékezik az íróra születésnapján a Debreceni Református Kollégium Múzeuma és a Szabó Magda Emlékház, mondta a múzeum igazgatóhelyettese.

Keczán Mariann közölte: az 1917. október ötödikén Debrecenben született Szabó Magda Ókút című regénye a szakma által kevéssé feltárt művek közé tartozik. A legújabb konferenciakötetekben is csak óvatosan nyúlnak az író munkájához, amelyben az emlékek és a képzelet összeszövődik, ezért nem könnyű visszahámozni a regény valóságalapját. Az Ókút az egyik legolvasmányosabb Szabó Magda-regény, amely az életmű fókuszpontjára világít rá. Megeleveníti a város és a család múltját, ugyanakkor az önéletrajzi regényeknek, a Für Elise-nek és a Régimódi történetnek a csírájaként is olvasható, mondta Keczán Mariann. Hozzátette: talán Szabó Magda volt az egyetlen olyan író Debrecenben, aki ennyire erősen őrizte a város múltját, és annyi épülethez, utcához fűzött reflexiót, mint ő.

Az Ókút című regényt Mészáros Ibolya, a debreceni Csokonai Színház művésze állítja színpadra. A színésznő a sajtótájékoztatón elmondta: Szabó Magda munkájával először a debreceni Ady Endre Gimnázium drámatagozatos diákjaként találkozott. A Nagytemplomról szóló részletet beszédvizsgán kellett előadnia. Hihetetlen munka volt létrehozni az egyórás, egyszemélyes előadást. Nehéz volt eldönteni, hogy mit hagyjak ki a regényben szereplő nagyszerű történetek közül, mesélte Mészáros Ibolya. A darabot az író születésnapján, október 5-én 17 órától mutatják be a Debreceni Református Kollégium Dóczy Gimnáziumának dísztermében.

(mti)

Borító: 1993-ban a debreceni színházban (Csokonai Nemzeti Színház ©Minden jog fenntartva)