Szobrot és teret kapott Takáts Gyula

Szobrot és teret kapott Takáts Gyula

- 2020. szeptember 15. 8:31

Felavatták Takáts Gyula (1911-2008) mellszobrát és átadták a költőről elnevezett megújult teret Kaposváron.

Szita Károly, a somogyi megyeszékhely polgármestere Gera Katalin szobrászművész bronzból készült alkotásánál Takáts Gyulát méltatva azt mondta: a Nyugat harmadik nemzedékéhez tartozó, Kossuth-, kétszer József Attila- és egyebek mellett Baumgarten-díjjal is kitüntetett költő, író, műfordító és tanár, Kaposvár díszpolgárának pályája átívelt az irodalomtörténet 20. századi korszakain,. Személye összekötötte a magyar irodalom meghatározó, zseniális művészeit, Kaposvárt bekapcsolta az ország irodalmi vérkeringésébe, Szabó Lőrinc, Weöres Sándor, Németh László, Illyés Gyula rajta keresztül is kapcsolódik a városhoz – hangsúlyozta. Hozzátette: Takáts Gyula volt az utolsó a nagyok közül, aki személyesen ismerte Rippl-Rónai József festőművészt. Szita Károly felidézte, ahogy Rippl-Rónai, úgy a tabi születésű Takáts Gyula is Kaposvárt választotta lakhelyéül, ahol választásának értékét felismerve nagyra becsülték, elismerték őt. Példaként említette, hogy az írót 1947-ben örökbe fogadta Kaposvár egy nehéz körülmények között élő írók megsegítésére indított országos akció nyomán, így vált lehetővé, hogy teljes tehetségét az irodalomnak szentelhesse. Talán ennek az örökbefogadásnak is köszönhető, hogy végakaratában kaposvári lakóházát, képgyűjteményét, könyvtárát és levelezését az önkormányzatra hagyta – jegyezte meg. Kiemelte, hogy Takáts Gyula otthona 2010-ben emlékházként működik, 2012 óta a megyei-városi könyvtár az író nevét viseli.

Kiss Norbert Péter, a Magyar Nemzeti Levéltár Somogy Megyei Levéltárának igazgatóhelyettese arról szólt, hogy Takáts Gyula életműve több mint 30 verseskötetből, 3 regényből, 2 ifjúsági regényből, egy elbeszéléskötetből, 11 esszé- és tanulmánykötetből, 4-4 napló- és levelezéskötetből, több tucat műfordításból áll. Nincs még egy olyan alkotó a magyar irodalomban rajta kívül, aki olyan erősen, annyi szállal kapcsolódott volna a Pannon tájhoz, Somogyhoz, a Balatonhoz anélkül, hogy provinciálisnak, helyhez kötöttnek lehetne bélyegezni, fogalmazott az igazgatóhelyettes. A Takáts Gyulára keresztelt és a mellszoborral együtt hétfőn átadott tér 21 millió forintból újult meg. A közterület korábban a proletárdiktatúra hívéül szegődő és műveivel Rákosi Mátyás elismerését is kiváltó író-humorista, Gábor Andor nevét viselte.

(mti)

Borító: Keszthelyen, Egry József szobrának avatásán (Balatoni Múzeum CC BY-NC-ND)