Szolnoki csata, immár huszonnegyedszer

Szolnoki csata, immár huszonnegyedszer

- 2020. március 5. 7:52

Több nemzet katonái, lovas huszárok, gyalogság, tüzérek csapnak össze az ország egyik legnagyobb létszámú hadijátékán, amellyel az 1849-es csatára emlékeznek Szolnokon szombaton – közölte a Tisza-parti város vezetője az eseményről szóló szerdai sajtótájékoztatón.

Szalay Ferenc polgármester, a szolnoki önkormányzat megbízásából a Jászkun Magyar Királyi Honvéd Hadikultúra Alapítvány és az Aba-Novák Agóra Kulturális Központ által szervezett programról elmondta: a hagyományőrző rendezvényt huszonötödik, ennek keretében a szolnoki csata elnevezésű hadijátékot huszonnegyedik alkalommal rendezik meg. Hozzátette: a városi ütközet legérdekesebb összecsapását a hagyományőrzők március 7-én, szombaton a Tiszavirág gyaloghíd és a Tiszai Vízirendészeti Rendőrkapitányság közötti árterületen tartják. A hadijátékon mindhárom fegyvernem (lovasság, gyalogság, tüzérség) képviselteti majd magát. Szólt arról, hogy 1849. március 5-én a szolnoki csata a dicsőséges tavaszi hadjárat kezdetét jelentette. Emlékeztetett: 171 évvel ezelőtt az akkor 14 ezer lelket számláló város mintegy ezer embert tudott küldeni a honvédek zászlai alá.

Udovecz György, a Szolnok Magyar Királyi Honvéd Hagyományőrző Alapítvány elnöke elmondta: a hadijátékon mintegy 250 hagyományőrző katona, 18 lovas, 9 ágyú lesz látható. Idén is érkeznek csapatok hazánk különböző tájairól, valamint Csehországból, Lengyelországból. A program már a hadijáték előtti napon, március 6-án, pénteken elkezdődik a római katolikus temetőben az 1848-as emlékműnél tartandó katonai koszorúzással. Március 7-én az 1849. március 5-én elesett honvédek emlékére állított emlékműnél, a Szabadság téren, valamint a Wysocki Józef tábornok és a lengyel légió hőseinek emlékére állított tábla előtt, a Lengyel Légió utcában szintén koszorúzás lesz. Az esemény a Honvédelmi Minisztérium, a Magyar Honvédség helyőrségi alakulatai, Szolnok Megyei Jogú Város, valamint a Magyar Huszár és Katonai Hagyományőrző Szövetség támogatásával valósul meg.

(mti)

Borító: A csatából kivették a részüket a huszárok is (Kisfaludy Sándor Művelődési Központ, Könyvtár és Emlékház CC BY-NC-ND)