Tábori mise, csata, spanyolnátha

Pálffy Lajos - 2019. szeptember 11. 11:00

Károly aztán nem adta fel, tartotta a kapcsolatot Svájcból a legitimistákkal, és 1921 októberében ismét csak lehetőséget látott arra, hogy elfoglalja a magyar trónt. Az újabb kísérlet ezúttal emberéletekbe is került.

A kormányzásról, de nem a trónról lemondott király svájci lajstromszámú repülőgépe 1921. október 20-án a Vas megyei Dénesfán ért földet. Az alkalmi reptér Rakovszky István birtokán volt, aki a legitimisták politikai csoportosulását vezette. Őt Károly azon nyomban ki is nevezte miniszterelnöknek (ekkor a fővárosban Teleki utóda, gróf Bethlen István töltötte be ezt a pozíciót). A katonai hátteret a nyugat-magyarországi felkelésben is fontos szerepet játszó soproni csendőrparancsnok, Ostenburg-Moravek Gyula őrnagy biztosította, akit Károly ezredessé léptetett elő érkezése után. És aki a soproni fegyveres erőket, no és a felkelés maradék résztvevőit fel is eskette Károlyra, majd bevagoníroztak, és elindultak a főváros felé.

Útközben a helyőrségek, katonai alakulatok jórészt csatlakoztak a társasághoz. Így aztán a főváros határában, Lehár Antal megérkezése és a parancsnokság átvétele után már vagy 6000 főt számlált a legitimisták hada. A király és Zita, mivel jobbat nem találtak, egy vöröskeresztes helyettes parancsnok fülkéjét kapta meg a valószínűtlenül hosszúra nyúló vonatozásra. Amit tábori misékkel, sőt, körmenetekkel tovább lassítottak, így a király és kísérői október 24-re értek csak Budaörs határába.

Ahol Horthy parancsára a Nagy Pál tábornok vezette katonaság és a Gömbös Gyula által toborzott önkéntesek, jórészt egyetemisták várták a királypártiakat. A király, miután elküldte Hegedűs Pál altábornagyot Horthyhoz, Bicskén misét hallgatva várta a fejleményeket. Amikor aztán 23-án hajnalban Budaörsnél, a Törökugratónál megkezdődött a szórványos lövöldözés, az első sebesülések hatására vissza is vonultak volna a király támogató erők. De Gömbösék dűlőre szerették volna vinni a dolgot, ezért egyszerűen bekerítették és jórészt elfogták a Lehár vezette királyi hadat. És az uralkodót is, akit feleségével együtt előbb Tatára, az Esterházy-kastélyba, majd innen október 25-én a biztonságosabb tihanyi bencés apátságba szállítottak. Ahol november elsején aztán Lord Selby ezredes vezetésével antant tisztek kopogtattak, és vitték a királyi párt Aszófő érintésével Bajára, az ott horgonyzó Glow Worm nevű hadihajóra. November 6-án pedig a Nemzetgyűlés törvényben (XLVII. tc.) mondta ki a királyságot fenntartva a Habsburg ház trónfosztását.

Károly útjának utolsó állomása Madeira szigete, azon belül is Funchal volt. Itt, a Quinta do Monte villában halt meg november 19-én, az akkoriban gyógyíthatatlan spanyolnáthában. Az összecsapás Horthyék részéről 19 halottat (jórészt egyetemisták) és 62 sebesültet követelt, a Károlyt támogatókat jeltelen sírba temették. A király embereit letartóztatták, Ostenburgot kitették a seregből, Lehár Antal külföldre távozott.

(Sorozatunkat az uralkodók után magyar történelmi személyiségek és tetteik bemutatásával folytatjuk.)

Borító: Károly tihanyi emlékműve (Terleczky József, Balatoni Múzeum CC BY-NC-ND)