Több mint 350 program az idei Vidoron!

Több mint 350 program az idei Vidoron!

- 2018. augusztus 8. 11:15

Színházi előadások, szabadtéri filmvetítések, koncertek és belvárosi forgatag: több mint 350 programmal és mintegy száz fellépővel várják a közönséget augusztus 24. és szeptember 1. között a nyíregyházi Vidor Fesztiválon.

A tizenhetedik alkalommal megrendezendő, kilenc napig tartó programsorozat központi eleme idén is a tizennyolc előadásból álló színházi előadássorozat lesz. A nagy érdeklődésre való tekintettel két produkciót ingyenesen tekinthetnek meg a látogatók a Kossuth téren – mondta Kirják Róbert, a szervező Móricz Zsigmond Színház ügyvezető igazgatója Kovács Ferenc polgármesterrel és Bige Lászlóval, a rendezvényt támogató Bige Holding Csoport elnök-vezérigazgatójával közösen megtartott keddi sajtótájékoztatón. Az újítások között a direktor megemlítette, hogy a helyi gasztronómiai ínyencségeket kínáló Vidor falut közelebb viszik a központi rendezvénytérhez, az esti ingyenes filmvetítéseket óriás ledfalon nézhetik az érdeklődők, az irodalmi programoknak pedig a felújított Bencs-villa ad majd otthont. Az év legvidámabb hetében napi két színházi versenyelőadás lesz látható a legismertebb hazai társulatok és színészek tolmácsolásában a szabolcsi kőszínház nagyszínpadán és a Krúdy Kamarában. Kirják Róbert tájékoztatása szerint a színházjegyek kilencven százaléka már elfogyott, belépők csak a Jiddis lélek című zsinagógai komolyzenei koncertre, valamint a Dumaszínház egyes időpontjaira válthatóak. A legjobb jegyekről lemaradókat a Játékszín és az Illés együttes Tied a világ! című zenés előadása, valamint a Legénybúcsú című musical ingyenes bemutatói kárpótolják a Kossuth téren.

A fesztivál egyik díjazott darabja (MaNDA)
A fesztivál 2012-ben díjazott darabja, Pintér Béla és társulata előadása Kaisers TV, Ungarn színmű (Hálózat a Színházért Alapítvány CC BY-NC-ND)

A hazai zenei élet szereplői közül mások mellett a Wellhello, Caramel, Pápai Joci, Ferenczi György és Sena is ellátogat Nyíregyházára. A világzenei vonalat a zimbabwei Mokoomba, a román Mahala Rai Banda, az olasz Luca Bassanese képviseli, a nemzetközi szcéna szereplői közül a ciprusi Monsieur Doumani, a francia Duo Montanaro, a román Nadara és az egyesült államokbeli La Peche ad koncertet. Rajtuk kívül a hazai színészzenekarok is megmutatják énektudásukat a fesztivál zenei színpadain, valamint egy “dzsesszjátszóteret” is kialakítanak a gyerekek és a családok számára. Az esti koncertek után a hazai filmek veszik át a szerepet a főtéren, a közönség négy este szórakozhat a legújabb magyar vígjátékokon. Napközben a bábszínházak, utcaszínházi társulatok, artisták, pantomimesek, élő szobrok és mutatványosok szórakoztatnak, de számos irodalmi, kulturális és szórakoztató programot, kiállítást, sakk-kupát rendeznek a fesztivál mintegy ötven helyszínén. A rendezvények kilencven százaléka ingyenes lesz, a fesztivál keretében Nyíregyháza mellett Szabolcs-Szatmár-Bereg megye húsz másik településén is rendeznek eseményeket. A részletes program a www.vidor.eu oldalon érhető el, a tájékozódást mobil applikáció is segíti.

(mti)