Trianon 100: És kitűzetett az aláírás dátuma

Pálffy Lajos - 2020. május 22. 11:55

Száz esztendeje ezen a napon döntött a Külügyminiszterek és Nagykövetek Tanácsa a dátumról, amelyiken Magyarországnak alá kell majd írnia a Nagy Háborút lezáró, az ország kétharmadát elrabló békét. Ekkorra már mindazon területek idegen megszállás alatt voltak, amelyeket a konferencia és a nagypolitika korábban a románoknak, szerbeknek és cseheknek ígért oda.

Horthy kormányzó mögötte a néhány ezer fős nemzeti hadsereggel, Károlyiék kormányzásának, és a vörös diktatúrának a romjain tehetetlen volt. IV. Károly 1921-es visszatérési kísérleteinél is nyilvánvalóvá vált, a maradék ország köré Párizsban épített gyűrű képes arra, hogy megakadályozzon, lehetetlenné tegyen minden a diktátumon változtatni akaró törekvést. Törekvések pedig voltak, Apponyiék januári elszigeteltséggel küzdő párizsi útja mégiscsak ért el eredményeket, és hát maradtak még nyugaton olyan tehetős, diplomáciai kapcsolatokkal is rendelkező férfiúk, mint például az Erdélyi Nemzeti Tanács által kiküldött Bánffy Miklós, aki a londoni kormányköröket (is) győzködte a tervezett határok igazságtalan voltáról. Mégpedig némiképp sikerrel, hiszen február 25-én angol kezdeményezésre a Külügyminiszterek és Nagykövetek Tanácsa elé került a kérdés. Ahol Lord Curzon of Kedleston külügyminiszter adta elő, hogy a magyarok békefeltételekre adott válaszát (Apponyiék dokumentumait, köztük Teleki Pál „vörös térképét”) figyelembe kellene venni.

A felvetés mögött állt Lloyd George brit miniszterelnök is, viszont a francia külügyér, Philippe Berthelot, aki amúgy Eduard Beneš jó barátja volt, ettől mereven elzárkózott. Végül maga Curzon lord is a francia vélemény mellé állt, hangoztatva, hogy súlyos hitszegés lenne az új államokkal szemben a változtatás, és aláásná a békerendszer egészét. A Millerand-levél mellett annyi eredmény azért született, hogy a békeszerződés szövegébe belekerült a Határmegállapító Bizottságok felállítása. A franciák továbbélő merev álláspontja mögött felsejlik Clemenceau alakja, aki ugyan belebukva az 1920 januári francia elnökválasztásba, lemondott a miniszterelnökségről, és kivonult a politikából, de szelleme és politikája ott maradt Párizsban. Kétségtelenül ő volt az, aki a legkeményebben képviselte a Monarchia megsemmisítését, ezzel a magyarok megbüntetését, de nem a gyűlölt magyar menye miatt. S ha már ez szóba került, bizonyos szépasszonyoknak komoly szerep jutott ekkoriban Párizsban. Az Angliában született Mária román királyné udvarhölgyeinek seregletével épp a konferencia idejére időzítette a látogatását, és a készséges hölgyek bizony nagyot lendítettek a románok ügyén. Állítólag.

(Clemenceau menye egyébként Michnay Ida volt, a galántai járásbíróság vezetőjének, Michnay Jenőnek a lánya. A francia miniszterelnök Michael nevű fia valamikor az 1890-es évek végén került a szomszédos Diószeg cukorgyárába mérnökként. A házasság nem volt hosszú életű, de a válásba egyik fél sem rokkant bele. Michael még kétszer megnősült, Ida pedig 101 évesen halt meg, életének javát három gyermekük nevelésével töltötte a Clemenceau família vendée-i kastélyában. Amúgy apósa állítólag mindössze azt nehezményezte, hogy nem hozott megfelelő nagyságú vagyont a házasságba.)

No de ezek csak lényegtelen adalékok, abban, hogy eljussunk eme 100 évvel ezelőtti napig, sokkal nagyobb szerepe volt a frontokról a nagyobbrészt rendben, fegyvereivel és tisztjeivel visszatérő zászlóaljak, ezredek szétzüllesztésének. A katonákat már a határokon agitátorok várták, Károlyiék a hatalmukat féltve pedig lefegyvereztek és hazaküldtek mindenkit, mintegy 800 ezer embert. Így tudta cirka néhány tízezer szedett-vedett cseh, szerb és román katona megszállni ezekben a hetekben a később elcsatolt területeket.

Borító: Ami hiányzott: a csehek benyomulását 1919 januárjában megállító balassagyarmati vasutasok, önkéntesek (joreggelt.blogstar.hu)