TENGERRE MAGYAR! SOROZAT

Triglav (1913. december – 1915. december)

Triglav (1913. december – 1915. december)

- 2020. november 16. 11:34

Aztán ha a Lika csak 33 hónapot élt, akkor a Triglavnak be kellett érnie 24-gyel, mert ama balul elsülő durazzói akcióban a szlovénok híres hegyéről elnevezett romboló is a hullámsírba merült.

A Triglav egészen barátságos hegy amúgy, nyáron némi kapaszkodás után fel lehet gyalogolni a 2864 méteren lévő csúcsára. És hát Ferenc József úgy gondolkodott, hogy az akkoriban semmilyen önállósággal nem rendelkező szlovének is „kapjanak” egy másik rombolót is a Réka után. Így került vízre 1913. december 22-én a Triglav, amely 32,59 csomós végsebességgel repesztett úgy, hogy kiszolgálásához a szokott módon 100 matróz és öt tiszt kellett. Már mind a négy kéménye oválisra lett építve, és kezdettől fogva volt rádió is rajta, ezért ahogyan a Lika esetében, itt is eleve magasra építették az árbocait. Nos aztán az első bevetésre sem kellett sokat várni, a Triglavot is kiküldik augusztus 18-án a Baron Gautsch szerencsétlen, összeéget túlélőinek mentéséhez. De öt nap múlva ott van a szerencsétlenül járt 26-os torpedónaszád legénységének a mentésénél is. (Ezek a 46 méter hosszú és 4,5 méter széles hajók 25 csomóval tudtak menni, a rajtuk lévő három torpedóvető csövet és két gyorstüzelő ágyút 20 matróz kezelte két tiszt irányításával.)

Egy torpedócső és a Monarchia hadilobogója (Magyar Ferences Könyvtár CC BY)

A Triglav az ideje hátralévő részében felderítési feladatokat kap, majd 1915 kora tavaszán kétszer is bevetik az Otrantói-szorosban. Május 11-én az U9-es német búvárhajót vontatja ki, amelynek úti célja a szövetséges Törökország volt, de sohasem érkezett meg oda. Május végén aztán ott van az Ancona elleni támadásban, június 17-én Riminit, majd 25-én Termitit lövi. Július közepén két német tengeralattjárót is bevontat a Cattarói-öbölbe, majd ott van a már e sorozatban többször is említett Pelagosa szigete ellen indított akcióban is, ahol egy halott és két sebesült a vesztesége. Aztán november végén és december elején még kétszer Ottrantóhoz, a hajózárhoz küldik, majd szerencsétlenségére része lesz a december 29-én a durazzói bevetésre elinduló flottillának is.

A szintén nem hosszú életű Lika (hajoregiszter.hu)

A történetet már érintettük: a felderített két ellenséges romboló helyett a flottilla egy gőzöst és egy vitorlást tud csak elsüllyeszteni a kikötőben, visszavonulás közben pedig az addig hallgató parti ütegek az úszó aknák felé terelik a rombolóinkat. Így a Lika rögtön el is süllyed, de rögtön utána a Triglav alatt is akna robban. A hajó viszont úszóképes marad, előbb a Csepel vontatná, de az egyik csavarjára tekeredik a kötél. Ezután a Tátra próbálkozik, sikertelenül, majd végül a Balaton veszi maga mellé a kormányozhatatlan roncsot. Végül aztán a Helgoland után kötik a Triglavot és 6 csomós sebességgel araszolnak Cattaro felé. Aztán 11:45-kor a flottilla parancsnoka, Seitz sorhajókapitány értesül arról, hogy két antant flotta, összesen négy cirkáló és kilenc romboló is üldözi, sőt jórészt már eléjük is kerültek, így 13:30 kor elsüllyesztik az alig két éve épített rombolót, és talán éppen ezért, szerencsésen hazatérnek.

Borító: A Triglav (ntf.hu)