Tüskevár, Vuk, Kele, Fekete István

Pálffy Lajos - 2020. június 23. 10:36

Ötven esztendeje hunyt el minden idők egyik legolvasottabb magyar írója, aki vadásztörténetekkel kezdte, történelmi és ifjúsági könyvekkel ért a csúcsra, végül pedig vallásos írásai csak a Vigíliában és az Új Emberben jelenhettek meg. Fekete Istvánra emlékezünk, aki mindvégig hű maradt hitéhez, és sajnos a cigarettához is.

A somogyi Göllén született 1900-ban a helyi kántortanító első gyermekeként, az apa pedig benne látta azt, aki majd meg fogja valósítani álmait. Mert Fekete Árpád megbecsült tanító és jeles gazda is volt. De mindezt képes volt feladni, hogy iskoláztassa gyermekeit, fiát, ezért az alsó tagozat után felszámolva mindent, Kaposvárra költöztek. A tanítóból hivatalnok lett, a kisfiúból pedig gimnazista. És itt jött az első csalódás, mert a szigorú apa minden igyekezete ellenére a fia megbukott a gimnáziumban. Így aztán átkerült a helyi polgáriba, ami sokkal jobban ment neki, és amit 1915-ben egy felsőkereskedelmi iskola követett. No meg a katonai szolgálat, de szerencséje volt, helyőrségi beosztást kapott Kaposváron, nem kellett a frontra mennie. 1918-ban hadiérettségit tehetett, majd Gödöllőn kapott altiszti kiképzést. Az obsitot végül a Mosonmagyaróváron megszerzett mezőgazdászi diploma után kapta meg, előtte még a Debreceni Gazdasági Akadémián is tett egy félévnyi kitérőt.

Viszont nem esett messze az alma a fájától, mert az ifjú Fekete már első szolgálati helyén, Bakócán, Majláth György gróf mezőgazdászaként is remekül megállotta a helyét. Az úri társaságtól elhúzódott, inkább lóháton járta a rábízott földeket, de feleségét, a helyi orvos lányát, Piller Editet mégis itt ismerte meg. Az 1929 decemberi esküvő után első közös otthonukat Ajkán rendezték be, ahol a holland Nirsee Ferenc birtokait igazgatta az ifjú férj. Itt született két gyermekük, itt szárnyalta túl szigorú és következetes apja eredményeit, hiszen tej és sajtüzemet alapított, díjnyertes kosokat tenyésztett és még vetőmagot is nemesített. És mindezek mellett írogatni is kezdett. Természetbeni megfigyeléseit vetette papírra, és küldte el a Nimród vadászújság akkori főszerkesztőjének, a híres Afrika-vadász Kittenberger Kálmánnak. Aki egy esztendő után behívatta a szerkesztőségbe, össze is barátkoztak. Együtt jártak később vadászni, a társasághoz néha csatlakozott Wass Albert is. Útjának egyengetésére pedig 1935-ben Csathó Kálmánt a nála 19 évvel idősebb természeti írót kérte fel. Itt is barátság alakult hamarosan, és Fekete István elindult azon a pályán, amihez talán még nagyobb tehetsége is volt, mint a gazdálkodáshoz.

1936-ban első művével A koppányi aga testamentuma című történelmi regénnyel nyeri meg a Gárdonyi Társaság pályázatát. Somogyi lévén, ismeri a cselekmény helyszínét, no és a falusi emberek életét is. Ez már következő művéből, az 1939-es, szintén pályázatnyertes Zsellérekből is kiderült. A mű 1944-ig több kiadást is megélt, de aztán megcsonkították, mert szó esett benne a 1919-es vörösterrorról is. Emiatt aztán az ÁVO is megtalálta, félholtra verték, egyik szemét is elveszítette, és egy ideig csak rakodómunkásként dolgozhatott. Mélyen hívő ember volt, így a katolikus lapokban is volt miről neki publikálni, sőt, Tárogató úti házában titkos kápolnát is berendezett. Aztán az enyhülés végül a József Attila-díjat is meghozta a Tüskevárért, 70 évesen pedig a Munka Érdemrend arany fokozatát. A dohányzás vitte idő előtt a sírba, műveit tíz nyelven, 12 országban 45 kiadásban adták ki. Magyarul legalább 9 millió példányban jelent meg ezidáig.

Borító: Fekete István temetése (Jósa András Múzeum CC BY-NC-ND)