Új ruhát kap a bélapátfalvi apátsági templom

Új ruhát kap a bélapátfalvi apátsági templom

- 2022. február 23. 10:40

Márciusban kezdődik a bélapátfalvi apátsági templom felújítása, közölte az Egri Főegyházmegye.

A tájékoztatás szerint Magyarország egyetlen épségben maradt középkori ciszterci apátsági templomának műszaki állapota nagyon leromlott, ezért szükséges az épület teljes rekonstrukciója. A felújításról szóló szerződés aláírásakor a közlemény szerint Ternyák Csaba egri érsek elmondta, számos beruházás van folyamatban az Egri Főegyházmegye területén, megújul többi között a bazilika, a szeminárium, az Érsekudvar és most az egyik legkülönlegesebb templom, a Nagyboldogasszony tiszteletére szentelt bélapátfalvi ciszterci apátság rekonstrukciója is elkezdődhet.

Az érsek szerint a Bélkő-hegység lábánál fekvő templom fontos rendezvények helyszíne, Kádár László korábbi egri érsek, aki ciszterci szerzetes volt, a bélapátfalvi templomhoz szervezte a főegyházmegyei papi találkozót, és ez a hagyomány a mai napig él. A szerződés szerint az apátsági templom felújítása 2024 márciusára készül el, a munkálatok során az épület külső és belső rekonstrukciója mellett a templom környezetét is megszépítik és a látogatókat fogadó épületet is bővítik. A bélapátfalvi apátsági templomot 1232-ban kezdték építeni. A román stílusú épületet a 14-15. században gótikus stílusban átépítették.

(mti)

Borító: Diaképen (Kuny Domokos Múzeum CC BY)