Új ruhát kap a volt Kúria és az Agrárminisztérium épülete is

Új ruhát kap a volt Kúria és az Agrárminisztérium épülete is

- 2020. augusztus 26. 9:20

Már dolgoznak a Kúria és Agrárminisztérium Kossuth téri épületének rekonstrukciós tervein, mondta Wachsler Tamás építészmérnök, a Steindl Imre-program vezetője az M1 műsorában.

Ha a terveket elfogadja a kormány és biztosítja a szükséges forrásokat, akkor jövő év elején elkezdődhet a két épület rekonstrukciója. A Kúria épülete 2-2,5 év, az Agrárminisztérium, mivel alá mélygarázst is terveznek, mintegy 3 év alatt készülhet el. Wachsler Tamás kitért arra is, hogy az augusztus 20-án megnyílt Összetartozás emlékhelyének üzenete: több dolog köt össze minket, mint ami elválaszt. Azt mondta: jellemzően pozitív volt a fogadtatása, felemelő érzésről számoltak be a látogatók.

A volt Kúria működött Nemzeti Galériaként is (Fortepan CC BY-SA)

Az Összetartozás emlékhelye a trianoni békediktátum 100. évfordulójára készült el az Országházzal szemben, az Alkotmány utca torkolatában. Az emlékhelyet az eredeti tervek szerint június 4-én, a nemzeti összetartozás napján nyitották volna meg, de a koronavírus-járvány miatt elhalasztották az átadását. A múlt csütörtöki ünnepélyes megnyitón Orbán Viktor miniszterelnök mondott beszédet. Az emlékhely egy száz méter hosszú, a Kossuth tér felől lejtő, négy méter széles sétány, amelynek két oldalfalára a történelmi Magyar Királyság 1913. évi összeírás szerinti 12 485 településnevét vésték.

(mti)

Borító: A Kúria Steiner Szilárd felvételén (Kuny Domokos Múzeum CC BY)