Új ruhát kapott a paplak

Új ruhát kapott a paplak

- 2021. október 18. 8:58

A szlovén nemzetiségi közösség számára önkormányzatuk, iskoláik, intézményeik, civil szervezeteik mellett fontos megtartó ereje van hitéletük gyakorlásának is, hangoztatta a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára vasárnap a Vas megyei Apátistvánfalván, ahol átadta a római katolikus plébánia külsőleg felújított épületét.

Soltész Miklós hangsúlyozta: a szlovének által lakott Rába-vidéken, Szentgotthárdon, Felsőszölnökön és Alsószölnökön is megújulnak a katolikus egyház épületei, a térség átfogó fejlesztési programjának keretében pedig magyar és szlovén állam összefogásával hamarosan felújítják az apátistvánfalvai Harding Szent István templomot is.

Képeslap a falu részleteivel (Zalalövő Város Önkormányzata CC BY-NC-ND)

Elmondta, hogy a külsejében megszépült plébániaépület közösségi térként szolgál, naponta használják a helyi iskolások, civil közösségek is, éppen ezért szeretnék az épület belsejét is mielőbb felújítani.

(mti)

Borító: A paplak megújult épülete (mti)