Urmánczy a megalkuvás nélküli magyar

Urmánczy a megalkuvás nélküli magyar

- 2018. október 1. 12:51

Bennünk, kései utódokban valahogy az a kép alakult ki, hogy eleink talán még keveset is tettek azért, hogy szét ne darabolják országukat. Erre cáfol rá a 150 éve ezen a napon született Urmánczy Nándor példája, aki éppen eme tevékenységéért 22 évig száműzettetett szülőföldjéről, aztán mikor hazamehetett, belehalt a boldogságba.

Még itt az elején kell megjegyeznünk, hogy történetírásunk 1990-ig valahogy megfelejtkezett Erdély magyarjainak, köztük a székelyeknek a román bekebelezés elleni foggal-körömmel való harcáról. És ezt akár szó szerint is vehetjük, mert fegyver az többek között a Károlyi-kormány jóvoltából sem nagyon volt, sőt, a budapesti vezetés inkább a Román Nemzeti Tanács által kijelölt csoportosulásokat támogatta puskával és lőszerrel. Hát egy ilyen időszakban kellett küzdenie Erdélyért, magyarságáért a későbbiekben „megalkuvás nélküli magyarnak” nevezett Urmánczy Nándornak is, aki eme vészterhes időkben a székelyek egyik kimagasló politikusa, vezetője volt. Maroshévízen, a régóta román többségű fürdővárosban (jelenleg valami csoda folytán róla van elnevezve a 26 fokos gyógyvizet használó fürdő) született hatodik gyermekként, főnemesi családban, de a báróságát sohasem tolta előtérbe. Brassói iskolái után 1895-ben Budapesten szerzett jogi diplomát, majd a millennium forgatagából hazatérve, jegyző, szolgabíró és főszolgabíró volt Küküllő és Maros-Torda vármegyékben. És mindeközben hűséges szülővárosához, ahol újságot indított, a képen is látható kastélya mellett állami iskolát építtetett saját pénzen, kórházat is alapított, no és színjátszókört is szervezett.

Munkálatok maroshévízi kastélyán 1903-1906 (Csongrád Megyei Levéltár Hódmezővásárhelyi Levéltára CC BY-NC-ND)

Mert író, literátus ember is volt, hát dalokkal, versekkel, helytörténeti munkákkal jelentkezett. Politikai karrierje 1902-ben kezdődik, 16 évig volt a Szabadelvű, majd a Nemzeti, végül a Függetlenségi és Negyvennyolcas Pártok képviselője. Ez idő alatt kijárta a székely körvasút Szászrégen és Gyergyószentmiklós közötti szakaszát, Maroshévízre pedig bíróságot telepíttetett. Aztán jött a Nagy Háború, és a románok Erdélyre támadása után 48 évesen bevonult önkéntes huszárnak, Bukovinában vetették be és vitézségi érmet kapott bátorságáért. A forradalom és az összeomlás után Pólában, a Monarchia haditengerészeti bázisán rendezi kormánybiztosként a magyar tengerészek sorsát, majd 1918 novemberében társaival, mások mellett Ugron Gábor volt belügyminiszterrel megalakították a Székely Nemzeti Tanácsot. Mert látták, hogy mi megy Budapesten, és azt is, hogy hogyan szervezkednek a románok. A román ígéretekre alapozva a kantonokra osztott Erdélyben, és azon belül is egy Székely Köztársaságban gondolkodtak, de azért odafigyeltek arra is, hogy fegyverhez jusson a Károlyiék által „nemszeretett” Székely Hadosztály.

Báró és országgyűlési képviselő (Wikipédia)

Nem véletlen hát, hogy menekülnie kellett a bevonuló románok elől, és az sem, hogy soha, egy percre sem adta fel a küzdelmet. Többek között ő volt az alapítója 1928-ban az Ereklyés Országzászló mozgalomnak, amelyből a lerombolt Szabadság téri szoborcsoport után még vagy ezer épült a maradék országban. A II. bécsi döntés után, érkezését nem is jelezve sietett haza, de csak nyolc napot lehetett rokonai, barátai és tisztelői között. 1940. október 31-én ment el örökre. Az Erdélyi Férfiak Egyesülete kedvelt helyén, a Margitszigeten állított neki domborműves emlékpadot 1942-ben. Ezt építették újra 2013-ben, de ekkor már két éve állt szülővárosában mellszobra is. 150. születésnapján Csepel is egészalakos szoborral tisztelte meg a megalkuvás nélküli magyart.

Példakép Csepelen (mti)

Borító: Újra felépített pad a Margitszigeten (Wikipédia)