ELSÜLLYEDT VILÁGOK SOROZAT

Vágták a gabonát hajnaltól napszáltáig

Vágták a gabonát hajnaltól napszáltáig

- 2018. március 12. 12:33

Az aratómunkások sokszor csak 2-3 hétig voltak vendégek a régi falvakban. Pontosabban azok határában, leginkább a nagyobb birtokokon dolgoztak, mert ezek nem tudták megoldani a gabona betakarítását a saját cselédségükkel, munkásaikkal.

Az aratás ugyanis talán a legfontosabb munka volt a gazdasági évben, ugyanakkor rendkívül koncentrált tevékenység is volt, hiszen végezni kellett az esők, az egyre nagyobb hajnali harmatok előtt, amik miatt megpenészedhetett a szem. Ezért a birokos, vagy annak az intézője még a naptári év elején, sokszor már februárban leszerződött a korábbról már valószínűleg ismert „aratógazdával”, aki az „aratóbanda”, vagy „bokor”, 10-24 ember nevében tárgyalt és kötött szerződést a nyári aratásra. Az aratómunkások, a banda általában a birtok környéki falvak szegény parasztjaiból verbuválódott, akik csak így tudták megszerezni a családnak az éves gabonamennyiséget. Ezen kívül jelentős volt a tót (szlovák) és az ukrán aratóbandák jelenléte is, főleg az Alföldön.

A keszthelyi 1919-es direktórium felhívása (MaNDA)
A keszthelyi 1919-es direktórium felhívása (Balatoni Múzeum CC BY-NC-ND)

Ezek sokszor az otthoni rozsaratás után indultak el szekerekkel a már letárgyalt helyre, ahol a földek végében, esetleg pajtákban aludtak.
Míg a korábbi, sarlós aratásnál a nők vágták a termést, a férfiak pedig a kévéket kötözték, addig a kaszás aratás elterjedésével ez megfordult, egy-egy férfi kaszás után egy kévekészítő, „marokszedő” nő dolgozott. Ilyen párból 10-20 is volt egy átlagos bandában, de a nagybirtokok sokszor 50-60 kaszást is szerződtettek egy szezonban a hozzájuk tartozó marokszedőkkel együtt. Általában egy-egy párnak napi egy hold búza learatása volt előírva, ezt kora hajnaltól 12-15 órás megfeszített munkával lehetett csak teljesíteni. Az ilyen aratást a fentebb említett okok miatt sohasem engedték két hétnél hosszabbra húzódni, akkor inkább több embert vettek fel. Mert a kipergett magból, penészes búzából keletkező veszteség magasabb volt, mint a többletmunkások juttatása. Egy-egy banda általában az általa learatott (és a földbirtokos gépével kicsépelt) búza egytizenkettedét kapta meg az aratás végén. Az élelmezésről többnyire maguk gondoskodtak, ott főztek a búzaföld végében.

Zab aratása kaszával, 1965, Kiskunhalas (MaNDA)
Zab aratása kaszával, 1965, Kiskunhalas (Thorma János Múzeum CC BY-NC-ND)

A kaszálás, marokszedés, kévekötés és kepébe hordás után a learatott gabona cséplése következett, amit leginkább már a major területén végeztek, hogy egy hirtelen jött nyári zivatar elől tudják hová menekíteni a termést. Az aratómunkások munkájuk végeztével bevárták a cséplés végét, hogy aztán a szekerekre kerüljenek a búzászsákok, és nótaszóval induljanak haza, a jól végzett munka elégedettségével. (Vagy éppen dühösen, mert a fondorlatos intéző így-úgy, de kevesebbet adott a kialkudottnál.)

Borító: Ebéd a cséplőgépnél (Rippl-Rónai Megyei Hatókörű Városi Múzeum CC BY)

Elsüllyedt világok sorozat

Szita, szélrosta és hombár
2018. augusztus 9. 11:14

Embert próbáló aratás
2018. július 17. 11:12

Ahol véget ért a széna útja
2018. július 10. 12:13

A stresszes széna
2018. június 22. 11:21

Útkaparók világa
2018. június 15. 8:22

Kapálós június
2018. június 1. 10:01

Metszés és fattyazás
2018. május 18. 9:26

Palántás május
2018. május 3. 12:12