ELSÜLLYEDT VILÁGOK SOROZAT

Vándorok és falvak XI.: A rézművesek

Vándorok és falvak XI.: A rézművesek

- 2022. szeptember 23. 8:56

A rézöntők mestersége is már csak egyes családnevekben él tovább, pedig még a múlt század közepén, második felében is űzték ezt az ipart a vándorló cigányok. Akik egy-egy faluban megállva, ott helyben kiöntötték azt, amire kereslet volt, amit a helyi közösség nem tudott nagyon máshonnan beszerezni.

Azt már tudjuk, hogy mivel foglalkozott egy kolompár, de hogy milyen termékeket állított is elő a rézöntő, vagy rézműves roma, azok közül az első helyen a csengőket kell említeni. Azokat a csengőket, amelyek nagy általánosságban a patás háziállatok nyakába kerültek, vagy éppen a ház bejáratához, vagy karácsonykor ezzel jelezte a családfő a Jézuska megérkeztét. Aki látott, esetleg tanulmányozott már ilyen „hangszert”, tudhatja, hogy három fő részre osztható. Van először is a rézből, bronzból kiöntött „köpeny”, aztán van a leginkább vasból készített „nyelv”, és végül ott van még a köpeny tetején belül, a nyelvet tartó, szintén vasból lévő karika. No és persze, kívül ott van még a felfüggesztésre szolgáló, sokszor díszített fül is. Nem mellesleg maga a köpeny is hordozhatott magán különféle, leginkább növényi elemeket tartalmazó, domború díszítményeket.

Nem csak cigányok foglalkoztak a rézzel: rézműves műhelye Nagyvázsonyból (Balatoni Múzeum CC BY-NC-ND)

Mindennek előállítására a múlt százai, vagy a középkori cigányembernek, rézöntőnek minimális eszközkészletre volt csak szüksége. Ennek már csak azért is volt jelentősége, hiszen mesterségének eszközeit, kellékeit gyakran minden vagyonával együtt ott hordozta a hátán. (Vagy a feleségével és a gyerekeivel vitette.) Az öntéshez szükséges eszközök közül a „kapdosófúvó”, azaz a kecske- vagy juhbőrből készült fújtató volt az öntőformát tartó, bádogból készül két „pandila” mellett a legfontosabb. Ezekbe az összepasszítható pandilákba került bele a mintacsengő, az is előfordulhatott, hogy pont a megrepedt, újraöntésre szánt darab. Aztán a pandilákat kitöltötték hamuval kevert finom homokkal, majd pedig ügyesen kivették a mintát, és az így elkészített öntőformába beillesztették a nyelvet tartó drótot, a meghajlított szeget, majd a pandilákat beásták néhány centi mélyre a földbe. Ezután az elásott pandila felett a faszenet a fújtatóval ezer fokon felülre hevítették, míg az meg nem olvasztotta a rádobált rézdarabokat. Mikor a „kohóban” elkészült az anyag, kihúzták az olvadékot és a formát egymástól elzáró pöcköt, és a réz belefolyt a csengőformába. Ezután már csak csiszolgatni, reszelgetni kellett, no meg beletenni a nyelvet és mehetett is a bőrszíjra, és azon a kedvenc kiscsikó nyakába.

Öntött bronz csengő (Balatoni Múzeum CC BY-NC-ND)

Mindezeket a műveleteket pedig a földön kuporogva végezte el a rézműves, aki a fent ismertetett eljárással készített még igény szerint juhászkampókat, rézfokosokat, konyhában használatos mozsarakat, de akár kisebb harangokat is. De ha kengyelvasat, a lószerszámra vagy derékszíjra való csatokat, esetleg „pipaszurkáló”, tisztító készletet kértek tőle, akkor sem jött zavarba.

Cigánytábor gyerekekkel (Balatoni Múzeum CC BY-NC-ND)

Aztán amikor elfogytak az adott faluban a megrendelések, (akár szó szerint is) szedte a sátorfáját, hogy új kuncsaftokat keressen.

Borító: Juhászkampó Debrecenből (Déri Múzeum CC BY-NC-ND)