Vándorok és falvak XIII.: Cigánykovácsok

Pálffy Lajos - 2022. november 25. 6:53

Cigánykovácsokkal a történelmi források mellett számos irodalmi alkotásban is találkozhatunk, ismert foglalkozás volt ez is a vándorló cigányság köreiben, akik aztán, ha egy-egy várban vagy úri birtokon szükség volt rájuk, hosszabb-rövidebb időre le is telepedhettek.

1619-ben, Sárospatak várában született feljegyzések arról szólnak, hogy az erősség szolgálatában cigánykovácsok is vannak, akik elvégzik a szükséges fémmunkákat, fúrókat, szegeket kovácsolnak. Aztán az sem volt ritka, hogy egy-egy elromlott elsütőszerkezetű puskát is megkaptak reparálásra. Legyen az a régi, kanócos változat, vagy az újabb, hatékonyabb keréklakatos lövőszerszám. A holland rézmetsző, Justus van der Nypoort 1686-ban, Buda visszavételének évében, Csicsva váráról is készített rézmetszetet. A vár előterében pedig nem véletlenül egy cigánykovácsot és annak családját is rézbe metszette. Azt látjuk, amint az asszony egy fújtatóval szítja a tüzet, míg két gyermeke kapaszkodik beléje. Az ura, fövegben, de szakadt nadrágban és mezítláb, pedig egy földre helyezett üllő előtt féltérden kalapál valamit.

Miskolc városában, 1706-ban, pedig készült egy árjegyzék is arról, hogy milyen munkákért mennyi fizetséget kérhetett el egy cigánykovács. Ezek szerint romák formázták, kalapálták az alapvetően fából készült ekék vas alkatrészeit, a „papucsot” és a csoroszlyát. Készítettek a kocsikhoz vas tengelyvégeket, vasaltak kerekeket. Többféle vésőt és fúrót is készítettek, de ha kellett, címert és serpenyőt is tudtak kalapálni. Végül, de nem utolsó sorban, ló- és csizmapatkókat is készítettek, no és ezeket a helyükre is tették, szögelték a maguk által készített szögekkel. Külön ára volt annak, ha a cigánykovács a „gazda vasábul”, vagy a „cigány vasábul” dolgozott.

A lópatkó készítése egy méretre vágott laposvassal indul. Amit már a fújtatóval izzított faszénben felmelegítve az adott ló patájának a formájára hajlították. Miután ez megtörtént, lyukasztóval 6-8 lyukat ütöttek az izzásban lévő patkóra, ez volt a szöget helye. Aztán legtöbbször a patkót még izzó állapotban tették fel a ló patájára, vigyázva a szögek beverésénél arra is, hogy azok nehogy „elevenbe”, a ló patájának érzőidegekkel ellátott részébe menjenek. Végül, ha már minden megvolt, akkor, ha az eltért kicsit, a patkó formájára igazítottál a pata végét is. Ha a ló nehezen tűrte az akciót, akkor addig futtatták, míg kellőképpen el nem fáradt, vagy megbéklyózták a lábát. Ha pedig több lovat is meg kellett patkolniuk egy helyen, akkor kalodát is építhettek ugyanúgy, mint azt a falu kovácsánál is láthatták.

A lovak kiszorulása a mezőgazdaságból aztán a cigánykovácsoknak is elvette a kenyerét, de bezártak a falusi kovácsműhelyek is, nem volt már szükség az ott végzett, kemény munkára. (A sorozat előző részét itt olvashatja.)

Borító: Nyport emlegetett metszetén (Wikipédia)