Várja a diákok telefonos videóit is a Nemzeti Színház

Várja a diákok telefonos videóit is a Nemzeti Színház

- 2019. február 26. 10:28

Március 10-ig meghosszabbította a Nemzetiszínháztörténeti elnevezésű, 10. és 11. osztályos diákcsapatoknak szóló vetélkedője jelentkezési határidejét a Nemzeti Színház, amely Ember küzdj, és bízva bízzál címmel egy új pályázatot is kiírt 13-23 éves diákok számára.

A teátrum 2019-ben már ötödik alkalommal várja játszani az ország 10. és 11. osztályos diákcsapatait. A Nemzetiszínháztörténeti vetélkedőben négyfős csoportok vehetnek részt, akik egy iskolából kell, hogy verbuválódjanak. A csapatok három, kizárólag az interneten keresztül zajló fordulóban mérik össze tudásukat. Az idei vetélkedő középpontjában Németh Antal, a színházcsináló áll, közölte a Nemzeti Színház. Mint a teátrum közlemény emlékeztet, Németh Antal rendező, színháztörténész 1935 és 1944 között volt a Nemzeti Színház igazgatója. A jelentkező csapatoknak az ő életének, pályafutásának eseményeit kell kutatniuk, aminek során digitális dokumentumokat készítenek és nyújtanak be: filmet, plakátot, prezentációkat és sok minden mást. A három internetes forduló eredményei alapján a legjobb hat csapat kerül a döntőbe, melyre a Nemzeti Színházban kerül sor június 11-én.

A csapatok tableteket, színházbérleteket és könyvutalványokat nyernek, a győztes csapat iskolájába pedig a Nemzeti Színház egy napra kitelepül rendhagyó irodalomórákkal, beszédórával, olvasópróba játékkal, smink- és fodrászbemutatóval és a színház művészeinek focicsapatával. A vetélkedőre március 10-én éjfélig lehet jelentkezni a www.nemzetiszinhaz.hu/vetelkedo honlapon. Ember küzdj, és bízva bízzál címmel a színház 13-23 éves diákok számára is pályázatot indít. A teátrum által Az ember tragédiája előadáshoz készített szpotok nyomán várják a diákok saját gyártású, 20-30 másodperces telefonos videóit, melyekben a pályázók saját ötleteikkel egy-egy szállóigét jelenítenek meg. A saját névvel ellátott videókat március 18-ig a tragedia@nemzetiszinhaz.hu email-címre lehet küldeni, az eredményhirdetést március 25-én tartják.

(mti)