Vasarely Európában utazgat majd

Vasarely Európában utazgat majd

- 2018. június 7. 10:17

A madridi Thyssen-Bornemisza Múzeumban nyíló életmű-kiállítással kezdődik Victor Vasarely (1906-1997) művészetének európai újrafelfedezése – nyilatkozta a Baán László, a budapesti Szépművészeti Múzeum főigazgatója Madridban a világhírű magyar származású művész munkásságát bemutató tárlat megnyitása alkalmából.

Elmondta, hogy Európában három nagy Vasarely-kiállítás követi egymást rövid időn belül; Madrid után a frankfurti Städel Múzeumban, majd a párizsi Pompidou Központban. Mindháromhoz a Szépművészeti Múzeumhoz tartozó budapesti Vasarely Múzeum kölcsönöz jelentős műalkotásokat, a madridi kiállítási anyag döntő többsége innen érkezett. A budapesti múzeum épp ezért a következő hónapokban az állandó kiállítás helyett a Grüner-gyűjteményből álló időszaki tárlattal várja a látogatókat. Baán László elmondta: a madridi kiállítás magyar kezdeményezésre jött létre a Szépművészeti Múzeum és Thyssen-Bornemisza Múzeum jó kapcsolatának köszönhetően, körülbelül egyéves előkészítő munka után. Felidézte, hogy a spanyol múzeum tavaly fennállásának 25. évfordulóját a budapesti Szépművészeti Múzeum és a Magyar Nemzeti Galéria műkincseiből összeállított a Remekművek Budapestről – A reneszánsztól az avantgárdig című kiállítással ünnepelte, amelyet mintegy 100 ezren láttak három hónap alatt. Az op-art születése című átfogó életmű-kiállítás csütörtökön nyílik meg a közönség számára a magyar származású, de Franciaországba emigrált Victor Vasarely alkotásaiból Madridban.

Képeslapon is megjelentek munkái (MaNDA)
Képeslapon is megjelentek munkái (Csorba Győző Könyvtár CC BY-NC)

Orosz Márton, a kiállítás kurátora, a budapesti Vasarely Múzeum igazgatója az esemény sajtótájékoztatóján elmondta: kilenc szekcióban, időrendben mutatják be az op-art “atyjaként”, “pápájaként” emlegetett művész fő korszakait és fejlődését. A kiállítási anyag összeállításánál a szervezők célja az volt, hogy megismertessék Vasarely kiemelkedő szerepét a geometrikus művészetet követő absztrakció kialakításában, és bepillantást engedjenek művészetelméleti gondolataiba, kísérleteibe. A Thyssen-Bornemisza Múzeum termeiben elhelyezett 88 műalkotást két videoanyag is kiegészíti: Peter Kassovitz és Herskó Anna dokumentumfilmjei. A kiállításhoz készült háttéranyag emlékeztetett arra, hogy a Vasarely által képviselt, úgynevezett kinetikus művészet Dél-Amerikában talált a legtöbb követőre, amelynek köszönhetően számos gyűjtője akadt Spanyolországban és Dél-Amerikában, így népszerűsége jelentős a spanyol nyelvű világban. Guillermo Solana, a madridi múzeum művészeti igazgatója felidézte, hogy ő maga még jól emlékszik arra, amikor Vasarely művei az 1960-as években berobbantak a köztudatba, és elindítottak egy rendkívül népszerű divathullámot.

Köztéri alkotás Pécsen (MaNDA)
Köztéri alkotás Pécsen (Csorba Győző Könyvtár PDM)

Az igazgató szerint a Vasarely-alkotásokról készült olcsó replikák rengeteg szobafalat díszítettek, és még a ruhák mintázatában is megjelentek. Pierre Vasarely, a művész unokája viszont arról beszélt, hogy az utóbbi évtizedekben ez a hatalmas érdeklődés lecsendesedett, épp ezért örömét fejezte ki az egymás után sorozatban nyíló tárlatok miatt. Nagyon fontos elismerni Victor Vasarely helyét a 20. század művészetében. A szeptember 9-ig látható tárlat létrejöttében közreműködik a pécsi Victor Vasarely Múzeum és a franciaországi Aix-en-Provence-ban működő Vasarely Alapítvány is.

(mti)

Borító: Nádor Katalin felvétele Victor Vasarely “Tlinko” című művéről, mely a pécsi Vasarely Múzeumban van kiállítva (Csorba Győző Könyvtár PDM)