Velence március 25-én 1600 éves lesz

Velence március 25-én 1600 éves lesz

- 2021. március 5. 10:23

Alapítása 1600. évfordulóját ünnepli Velence. A legenda szerint 421. március 25-én helyezték el Rialto szigeten a San Giacomo (Szent Jakab) templom alapkövét.

Az ünnepség nagy részét online tervezik megtartani. Így Velencét nemcsak nálunk, hanem az egész világon ünnepelhetik. Fontos üzenetet akarunk ezzel közvetíteni ezzel: Velence él!, mondta Luigi Brugnaro polgármester. A www.1600.venezia.it honlapon megismerhetők az ünnepi rendezvények, amelyeket egy tudományos bizottság közreműködésével készítenek elő.

Egyes rendezvények egybeesnek a július 7. és 11. közötti G20-csúcstalálkozóval, melynek fő témáját a globális fejlődés perspektívái adják. Ez a találkozó Velence és egész Olaszország szimbolikus újrakezdésének fázisát jelképezi. Remélem, hogy a velencei csúcstalálkozó és a város 1600. jubileumi évének ünneplése egy új éra alapját adja, mondta polgármester.

A Szent Jakab templomot egy tűzvészből való megmenekülés iránti hálából emelték. Ezzel vette kezdetét a város története a szigetcsoporton, melyen menekültek telepedtek le, akik a legendák szerint 408 után I. Alarik nyugati gótjai elől kerestek biztonságot. Az emberi élet nyomai azonban jóval régebbi időkig, a kora kőkorszakig vezethetők vissza. Az első tartós település nyoma időszámításunk előtt 700-ból származik.

(mti)

Borító: Velence tűzijátékkal (Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum CC BY-NC-ND)