3D SOROZAT

Villák a rómaiaktól

Villák a rómaiaktól

- 2018. október 11. 1:44

Legelőször volt a kés, aztán rögtön jött a kanál, végül pedig megérkezett a villa is. Már, ha az evőeszközök kultúrtörténetét nézzük. Mégpedig egy olyan csontnyelű, négyágú villa segítségével, amit a túrkevei Finta Múzeum munkatársai digitalizáltak be 3D-ben.

Az idők hajnalán az ember nagy valószínűséggel a fogát, kezét használta a táplálék darabolására is, azután jöttek csak a kések. Éles kagylóhéjból, obszidiánból, végül pedig fémből. A kanál, mint ahogyan majd a sorozat következő részében is láthatjuk, vélhetően megelőzte a villa használatát, hiszen „olyant tudott”, amire a villák, legyenek akárhány ágúak, nem voltak képesek. Mégpedig a folyékony táplálék bevitelét oldotta meg, mint azt jól tudjuk, de inkább nézzük most a villát, mint evőeszközt. Mert a magyar nyelvben még a ház, az istálló körül, no és a kaszálón használt szerszámot is villának hívják, no és ott van még a latin eredetű, előkelőbb épületről szóló jelentése is a szónak. A villa, mint evőeszköz nagy valószínűséggel a konyhán, a hús sütésénél, forgatásánál használt hegyes valamiből alakult ki. Ez a kezdetektől fogva leginkább kétágú volt, és hát az első fennmaradt bronzvillák is ezt a formát mutatják.


Csontnyelű villa egy mezőtúri konyhából (Finta Múzeum CC BY-NC-ND)

Az biztos, hogy az ókori görögök már a konyhában és talán az étkezéseknél is használták, a rómaiak pedig egészen biztosan. Aztán, mint megannyi más római felfedezés, találmány, szokás, a villa is átlépte Római Birodalom egykor volt határait, és elterjedt szerte az akkor ismert világban. Így a Közel-Keleten, az arab világban és a 10. századra az akkoriban még a vikingek uralta Észak-Európában is. Természetesen itt is legelőször a királyok, jarlok nagy csarnokaiban, csak utána a közemberek háztartásaiban. Ahol még sokáig a kést és a kanalat ismerték, vagy azt sem. Aztán a keresztény Európa, no és a polgárság, mint társadalmi réteg megjelenése tovább terjesztette a villahasználatot. Kialakult idővel a kés és a villa együttes bevetése a nagyobb darab sült húsok „ellen”, amikor előbb a villával a tányérra rögzítették, szorították a levágni kívánt falatot, majd a felszúrt húst a szájukhoz emelték. Ahogy a kanálnál, itt is meghatározóak voltak a méret kialakulásánál az emberi arc és száj méretei. A kés és villa együttes használata a későbbiekben a köretek elfogyasztásánál is szerephez jutott, mert az ívelt fogazatú evőeszközre (az első, kétágú villák természetesen végig egyenesek voltak) a késsel rá lehetett húzni egy falatnyi köretet is.

A kiválasztott, Túrkevén őrzött villáról a méretein túl annyit lehet tudni, hogy gyári darab, laposra vágott, csiszolt csontból, szaruból lévő nyele három szögeccsel van rögzítve. Ez esetben praktikus szempontok miatt alkalmaztak csontot, hisz a fából készült nyél hamar tönkre ment volna a mosogatások során.

3D sorozat

Bevonultak a rézmozsarak is
2018. december 18. 12:42

Mózeskancsó
2018. december 13. 11:56

Ősi csónak
2018. december 6. 1:07

Turul hiba nélkül
2018. november 29. 11:41

Hüvelykupa
2018. november 20. 12:14

Öreg Finta Péter miskárolója
2018. november 12. 12:42

Fibula poncolva
2018. november 5. 1:17

Enélkül nem volt fekete leves
2018. október 4. 11:14

Bőr az él görbületeinek kisimítására
2018. szeptember 27. 12:20

Mi volt előbb: a villa, vagy a kanál?
2018. szeptember 19. 12:16