A HELY SZÍNEI SOROZAT

Visszabeszél a templom oldala

Visszabeszél a templom oldala

- 2017. október 19. 10:56

Hát, ha már egyszer eljutottunk Tihanyba, nem mehetünk el szó nélkül a félsziget legismertebb attrakciója, a visszhang mellett sem. Ami minden ellenkező híresztelés ellenére működik, és egészen pontosan hét egymás után gyorsan elhadart szót képes „visszamondani” a templom fala.

Például azt, hogy „Hazádnak rendületlenül légy híve, óh magyar!”

Igen, voltak olyan idők, amikor csekély hatásfokkal működött a dolog, de állítólag elég volt néhány magántulajdonban lévő fát kivágni, és helyreállt a „hangcsatorna”, lehet újra bátran kiabálni. És egészen pontosan 263 éve lehet, mert ekkorra épült fel romjaiból az új apátsági templom Tihanyban.

Ahogy olvashatták is, 1674-ig katonaság tanyázott az 1055-ben alapított apátság templomában, amit földvár vett körül. Aztán a török kitakarodásával már nem volt szükség a várra, ezért 1702-ben ellapátolták a sáncokat, 1719-ben pedig megindult a kolostor és a templom újjáépítése. A visszatérő bencések csak két szobát találtak lakható állapotban és misézni pedig az altemplomban lehetett. Ez az állapot változott meg a tornyostul 35 méter magas és 46 méter, egyenes szentélyzáródású templom építésével. Aminek északi faláról pattan vissza a hang a 300 méterre lévő úgynevezett Visszhang dombra.

A Tihanyi templom visszhangverő oldala, mellette a visszhang rontó villával. (forrás: MaNDA adatbázis)
A Tihanyi templom visszhangverő oldala, mellette a visszhang rontó villával. (forrás: MaNDA adatbázis)

Pontosan két másodperc telik el közben, de a vizikirályos, kecskekörmös rege kialakulásához sem kellett nagy idő, Csokonai Vitéz Mihály A Tihanyi ekhóhoz című verse 1798-ban született Balatonfüreden. Ez, majd később Garay János (1812-1853) verses története egy helyi regére alapul. Eszerint egy néma királylány legeltette itt aranyszőrű kecskéit, aki ezek tejével meggyógyította a Tókirály egyetlen fiát. Cserébe vissza is kapta a hangját, de énekével megbabonázta a víz mélyéről feljövő királyfit. Aki végül is belehalt az ezek után gyönyörűen éneklő, de nagyképű királylány utáni epekedésbe. A Tókirály pedig megharagudott, de nagyon, a vízbe fojtotta a kecskéket, a királylányt pedig kőbe zárta és arra ítélte, hogy mondja vissza azt, amit az emberek feléje kiabálnak. Wass Albert ezt a történetet csak annyiban változtatta meg, hogy a lányt, aki szerinte tündér volt, Tihanynak, a királyt pedig Balatonnak hívták, aki sokáig hordta kincsét a víz alól az éneklésért cserébe. Aztán a fiú mégis meghalt, és jött az éktelen harag, a szívtelen tündérre pedig egy barlang omlott rá.

Tehát jelenleg is működik a tihanyi visszhang, bár a múlt század elején felépített Hevessy- és Vigyázó-villák sokat rontanak a hatásfokán. És persze kell a szélcsend is hozzá, meg hát még a levegő megfelelő mértékű páratartalma is kell a sikerhez. És az sem jó, ha mindenféle turisták ricsajoznak a közelben. Pedig azokból mindig sok van Tihanyban.

Borítókép: Tihany, részlet a visszhangtoronnyal, forrás: MaNDA adatbázis

A cikkhez kapcsolódik