Vitriolba volt mártva a rajzkrétája

Pálffy Lajos - 2018. február 26. 1:28

Még jó, hogy a litográfiában, a sokszorosító grafika egyik műfajában volt nagy a 210 éve született Honoré Daumier, mert így a Szépművészeti Múzeum gyűjteményébe is jócskán vásároltak lenyomataiból eleink.

Bizony, legalább hatszáz kőrajza, és százötven fametszete van a művésznek az őszre elkészülő épületegyüttesben, pontosabban annak raktáraiban. A rendkívüli rajzi tehetséggel megáldott Daumier (Balzac Michelangelóhoz hasonlította) Marseille városában, egy szegény üveges családjába született, de szerencsére az érdeklődésének megfelelő irányban tanulhatott. Napóleon visszatérésének az évében Párizsba költöztek, ahol aztán idővel, mint oly sokan, már ő is a Louvre képeit másolhatta. A festészettel ugyanakkor komolyabban csak harminc évesen kezd el foglalkozni, akkor is kisméretű tájképeket és portrékat fest a barbizoniak stílusában. Sokkal jelentősebb a grafikai munkássága, ami 1822-ben indul az első litográfiák/kőnyomatok elkészítésével. Ekkor egy könyvkereskedésben dolgozik, közelről tanulmányozhatja hát a műfajt, hiszen ekkoriban a könyvillusztrációk a rézkarc mellett leginkább ezzel a módszerrel készültek.

Daumier biztos rajztudásával jó illusztrátor lehetett volna, de szatirikus beállítottsága, jelleme más irányba vitte. A korban annyira divatos élclapokba kezdett el dolgozni, és csakhamar címlapos munkákat produkált a La Caricature, majd ennek betiltása után a La Charivari (Macskazene) című periodikákba. Előszeretettel művelte a politikai karikatúrát is, és nem kegyelemezett a potrohos, rosszarcú polgárkirálynak, Lajos Fülöpnek sem. Ezért aztán ült is vagy hat hónapot börtönben, de ez sem tántorította el a vitriolba mártott tolltól, pontosabban rajzkrétától, amivel a kőnyomatokat készítők dolgozni szoktak. A bort ivó és vizet prédikáló nyárspolgárok mellett állandó céltáblái az erkölcsösnek látszó, de minduntalan félrelépő hitvesek és sorozatot készít a kékharisnyákról, az emancipáció akkori élharcosairól is, természetesen cseppet sem kímélve őket.

Művészetét Balzac mellett Baudelaire is méltatja, viszont a pénz valahogy elkerüli ezekben az időkben is. Így aztán felkészületlenül éri, amikor bérelt lakásából kirakják, s mindemellett még a vakság közelgő rémével is meg kell küzdenie. 1867-ben indul romlásnak a látása, és hat év alatt az orvosi próbálkozások ellenére teljesen megvakul. De az utolsó pillanatig dolgozik a litográfiákon. Ekkor már Camille Corot házában, Valmodoisban lakik, a festő-barát biztos, ami biztos, rá is íratja a házikót. Az emberi gyengeségeket a rajzok mellett agyagból készített szobrocskákkal is kiválóan meg tudja jeleníteni. Még megérhette első párizsi önálló kiállítását 1878-ban, de 71 éves korában egy elpattant agyi ér végzett vele.

Borító: Szépművészeti Múzeum – Magyar Nemzeti Galéria CC BY-NC-ND