WC lett a dolgozószobából, utolsó munkájának lapjait itt használták el

Pálffy Lajos - 2020. január 13. 12:01

Hetvenöt esztendeje már erősen sötétedett, és Pest belvárosában dörögtek a fegyverek, mikor a Rákóczi téri házának pincéjében kialakított óvóhelyen meghalt Szabó Dezső. Az ott meghúzódók ideiglenesen a liftaknába tették a testet, majd a téren, Urbán János kocsmáros által felajánlott szekrényben temették el.

Hja, háború volt, a 65 éves, egészségben megrokkant Szabó Dezső emeleti lakásában ekkoriban szabályosan éhezett. Valószínűleg a kegyelemdöfést az ilyenkor jelentkező tüdőgyulladást vitte be neki. Így halt meg a párbajhős, a nagydarab, ellenállhatatlanul sodró lendületű ember, minden társaság szándékolt központja, aki mellett nehéz volt szóhoz jutni. Ezt a lendületet szerteágazó erdélyi famíliájából hozhatta, bár apja a kolozsvári bíróság levéltárosaként ette meg a kenyere javát. A város híres kollégiuma volt a jövendő író első alma matere, hogy aztán a fővárosban magyar-francia szakon kezdje meg egyetemi tanulmányait 1899-ben. Itt is a legjobbak közé törekedett, így lett hát Eötvös kollégista olyan társakkal együtt, mint Szekfű Gyula, vagy Kodály Zoltán. Az egyetemen aztán a finnugor nyelvészetet találta meg (vagy fordítva), a tudósnak szánt ifjú 1905 és 1906 között párizsi ösztöndíjat kapott, majd némi pesti kitérő után gimnáziumi tanári állást Székesfehérváron. Azonban összeférhetetlen jelleme, no és az, hogy karddal próbált nyomatékot adni provokatív újságcikkeinek, elbocsájtásához, pontosabban áthelyezések hosszú sorához vezetett.

Az első állomás 1908-ban Nagyvárad volt, ahol azért összebarátkozott teljesen ellentétes temperamentumú Juhász Gyulával. És meghatározó lett számára Ady, akit egyik főszereplőként legismertebb regényében, Az elsodort faluban is megjelenít. Aztán jön Székelyudvarhely, Sümeg, Ungvár és Lőcse, mint újabb állomáshelyek. Az összeomlás, a kezdetben üdvözölt forradalom Lőcsén éri, innen költözik Pestre, hogy aztán a vörösök uralma elől vidékre meneküljön. 1919 zavaros tavaszán, ki tudja hogyan, de megjelenik az erős társadalomkritikával élő említett regénye. Amelyben, ahogy későbbi írásaiban is, ostorozza a zsidóság pénzügyi szférában való felülreprezentáltságát, és ugyanígy hadakozik az államigazgatásban általa vélt német túlsúly ellen. De harcosan egyházellenes is, majd a kezdeti lelkesedés után Horthy ellen fordul, és sokáig csak „görénykurzusnak” nevezi kormányzói éveit. Novellákat, tanulmányokat publikál a balos Nyugatban és a Huszadik Században, majd támadásba lendül e fórumok ellen (is). Saját lapalapításai közül az 1923-as, később Élet és Irodalommá alakuló Auróra, az 1929-es Kritikai füzetek, majd az 1934-es Ludas Mátyás füzetek említhetők, természetesen belekötve mindenbe.

De azt pontosan meglátva, hogy a magyarság a kommunizmussal és a nemzetiszocializmussal is csak veszíthet. Halála után lakásába orosz katonák kvártélyoznak be, akik WC-nek nevezték ki dolgozószobáját, ahol készülő önéletrajzi munkájának, az Életeimnek kéziratából használnak fel bőven lapokat, a mű ezért is befejezetlen.

Borító: Portréja a 40-es évekből (Déri Múzeum CC BY-NC-ND)