Zászlót plántált elsőként a vad török sáncára

Pálffy Lajos - 2021. március 9. 11:02

A Veszprém vármegyei kisnemes, Fiáth János pedig 600 győri hajdúja, gyalogosa élén talán elsőnek ért fel a mai Hadtörténeti Múzeumnál egykoron állt, rommá lőtt bástyára, és tűzte ki ott a magyar zászlót 1686. szeptember 2-án. Hogy aztán jeles hivatalnokként, a Helytartótanács hivatalnokaként hunyja le örökre a szemét 74 évesen Pozsonyban.

Örményesi és karánsebesi Fiáth János gyermek- és ifjúkoráról vajmi keveset tudunk, viszont a győri várőrségben általa parancsnokolt hajdúkról annál többet. A „hajdú” elnevezés a korabeli magyar gyalogos katonák összefoglaló neve. Ezek pedig jórészt várak őrségében szolgáltak, s ha kellett, egy-egy hadnagy, tiszt vezetése alatt csatlakoztak a „mezei” hadakhoz, tehát valami cél, hadjárat érdekében összevont haderőhöz is. Bocskai hajdúinak, és a kiváltságos hajdúvárosoknak a történetét mindenki ismeri, s azt is tudjuk, hogy ezek a nagy alföldi marhacsordákat akár Bécsig is elhajtó „vállalkozók”, felfogadott kemény legények bizony nem ijedtek meg a saját árnyékuktól. Utódaik aztán ott harcoltak a Bocskai utáni erdélyi fejedelmek seregeiben is, de jórészt hajdúknak nevezték a Bécs által fenntartott magyar végvári rendszer gyalogosait is. Az előbbiek inkább protestánsok voltak, a várak magyar legénysége pedig katolikus, így talán könnyebb is volt egymás ellen harcolniuk, ha úgy alakult.

Egyenruhájuk nem nagyon volt, szablyával és kanócos, majd később keréklakatos puskával, muskétával voltak jobbára felszerelve, de volt, akinek ez utóbbiak helyett csak dárda jutott. S a fegyelem sem volt az erősségük, ezért is lehetett embert próbáló feladat egy-egy ilyen csapatot vezetni, Fiáth János győri hajdúkapitányként, vagy fővajdaként pedig megoldotta ezt a feladatot. És Buda 1686 júniusában induló, hosszú és véres ostromában is egyben, fegyelemben tartotta a csapatot, sőt, a törökök lőporának felrobbanása (július 22.) utáni kitörés felszámolásában is komoly szerephez jutott embereivel. Ekkor írta visszaemlékezéseiben Esterházy Pál nádor, hogy Fiáth által „…a törökök közül temérdek levágatott, a többiek a várba visszaűzettek, övéinek kevés vesztesége mellett”. Aztán hogy ő, vagy éppen Petneházy Dávid, vagy esetleg Ramocsaházy András volt az első ott azon a rommá lőtt, majd felrobbantott északnyugati bástyán, azt nem nagyon lehet tudni. Az biztos, hogy ezen a falszakaszon esett el az utolsó budai pasa, a vitézül harcoló aggastyán Abdurrahman is.

És jött a három napos szabad rablás, melynek következtében az is elpusztult, amit esetleg épségben hagyott az 1541 óta itt ülő török. Fiáth János további katonai pályafutásáról nincs tudomásunk, de két év múlva Komárom vármegye alispánjaként tűnik fel. Aztán tíz esztendő múlva már Győrben találjuk hasonló tisztségben. Innen Pozsony felé lép előre, mikor is az erdélyi udvari kancellária tanácsosa (consiliárius) és titkára lesz. Innen igazolt át a Helytartótanács tanácsnokának, majd pedig halt meg csendesen. A pozsonyi ferenceseknél helyezték végső nyugalomra, öt gyermekének leszármazottai között találjuk többek között Fiáth Pált (1850-1935), aki Fejér megye főispánja is volt.

Borító: Buda ostroma metszeten (Tiszántúli Református Egyházkerületi és Kollégiumi Nagykönyvtár CC BY-NC-ND)