Zenész családok a Családok éve zárókoncertjén

Zenész családok a Családok éve zárókoncertjén

- 2018. december 21. 11:04

Előadóművész családok koncertjével zárul a Családok éve Budapesten, a Papp László Budapest Sportarénában különféle zenei stílust képviselő művészek léptek fel.

Azért dolgozunk, hogy Magyarország családbarát ország legyen. Egy olyan ország, ahol jó gyereknek lenni és ahol jó felnőttnek is lenni. Egy olyan ország, ahol jó családban élni, mondta Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságpolitikáért felelős államtitkára a rendezvényen. Kiemelte: a családok évében mintegy 2000 programot szerveztek, támogattak határokon innen és túl. A családok évében még többet tudtunk adni a gyermeket nevelőknek, mint eddig. Európában a gazdasági teljesítmény arányában Magyarországon fordítjuk a legtöbbet a családok támogatására, jövőre már kétszer akkora összeget, mint 2010-ben, hangsúlyozta. Hozzátette: talán a mi munkánknak is köszönhető, hogy a fiatalok gyermekvállalási kedve 20 éve nem volt olyan magas, mint a tavalyi évben és ugyanez igaz a házasságkötések számára is.

Vujicsicsék is régóta járják az országot, világot (MaNDA)

Varga Mihály pénzügyminiszter elmondta: a magyar kormány célja, hogy a családi kötelék, az a szoros kapcsolat, amely szülő és gyerek között vagy éppen nagyszülő és unokák között kialakul, tartós legyen. Hangsúlyozta: fontosnak tartják, hogy olyan lépéseket tegyenek, amelyek nemcsak értéknek tartják a családokat, hanem segítenek abban, hogy igazi családi közösségek jöjjenek létre. Ezért indult el az otthontámogatási program, a CSOK és a családi adókedvezmény, amely segít abban, hogy könnyebb legyen egy gyermek nevelése és ezért tesznek lépéseket a családbarát munkahelyek kialakítása érdekében. 1900 milliárd forint maradt a családoknál, mióta olyan adórendszerünk van, amely segíti a családban élőket, azokat a szülőket, akik a család összetartása, a gyermekek nevelése mellett dolgoznak is, mondta Varga Mihály.

Bogányi Gergely is a színpadon lesz (MaNDA)

A Családok éve zárókoncertje számos komoly- és könnyűzenei produkciót kínál, a műsorban a résztvevők különféle zenei stílust képviselő előadóművész-családokkal ismerkedhetnek meg. Fellépett a Bogányi és a Kelemen család, a Gryllus család, a Vujicsics Együttes és a Zsuráfszky család, a Parno Graszt, a Bolyki Brothers, Király Linda és Király Viktor, valamint színpadra lépnek a 200 éves Eötvös Cirkuszt működtető dinasztia tagjai és a Boban Markovic Orkestar. A műsor zárásaként a Cantemus Kóruscsalád, az est folyamán fellépő művészek és a közönség részvételével zajlott a finálé.
A gáláról a közvetítés december 30-án 18 óra 30 perckor látható az M5 műsorán.

(mti)