Kis budapesti szoborkörút

- 2023. március 14. 2:29

Kis budapesti szoborkörút

Soron következő feladványunkban Budapest ikonikus szobraival kapcsolatos tudásukat tesztelhetik. A megfejtéshez korábbi, Kis budapesti szoborkörút című virtuális kiállításunk nyújt segítséget, amit a kvíz után találnak.

1. A néreidák a görög mitológiában tengeri nimfák, Néreus tengeristen lányai, a hajósok segítő istennői. Budapesten hol csodálhatjuk meg korsós alakjukat?

2. A Nemzeti Múzeum előtt álló háromalakzatos szoborcsoportot talán mindenki ismeri, annak középpontjában Arany János áll, vagyis ül, mellette balján Toldi alakja, de a túloldali nőalak kit ábrázol?

3. Melyik Dunántúli városban pihent Horvay János Kossuth-emlékműve, miután elszállították „pesszimista” volta miatt a Kossuth Lajos térről?

4. Horvay János munkáját eredetileg 1927-ben avatták fel, a hosszas „emigráció” után néhány éve visszakerült az eredeti helyére. Mióta látható ismét az Országház előtt a szoborcsoport?

5. A Millenniumi emlékműben eredetileg kilenc magyar király alakja volt látható, valamint:

6. A Millenniumi emlékmű az 1930-as években egy fontos esemény díszletéül is szolgált, mi volt az?

7. Hol található Széchenyi István szobra?

8. Szent István szobra kisebb alkotói válságba sodorta alkotóját, ki volt a művész?

9. Jankovits Gyula eredetileg 3 méteresre tervezte Gellért püspök szobrát. Később, hogy ne olvadjon bele a környezetébe, megnövelték a szobor méretét. Hány méteres most?

10. A Gellért-hegyen egy másik ikonikus szobor is található, melynek hivatalos elnevezése Felszabadulási emlékmű volt. Hogy hívják napjainkban?

Ellenőrzés

Eredmény

Segítség: Kis budapesti szoborkörút című, tematikus virtuális kiállításunk a MaNDA adatbázis oldalán.