A csodálatos Zsolnay

Az eozinmázzal készült kerámiák múlhatatlan érdemeket szereztek a kézműiparban Zsolnay Vilmosnak, de ebből a hírnévből hazánk is jócskán profitált. A Zsolnay-gyár története az 1850-es években kezdődött, ekkor alapította meg kis létszámú kerámiamanufaktúráját Zsolnay Ignác. Az üzem vezetését néhány év után Vilmos vette át, aki rövid idő alatt színvonalas gyárrá változtatta a manufaktúrát. A gyár története, ahogy az hazánkban lenni szokott, egyben családtörténet is, válogatásunkban ezért nemcsak a Zsolnay-gyár és a világhírű csempék, hanem a család tagjainak története is megelevenedik.

A Zsolnay-gyár története 1851-re nyúlik vissza. Ebben az évben vette meg idősebb Zsolnay Miklós az első telket, rajta egy téglaégetővel és egy agyagbányával. Mivel Ignác fia egy évet Lukafán töltött, hogy elsajátítsa az agyagáruk gyártását, a munka csak 1853-ban kezdődhetett meg, az üzemet nem sokkal később Ignác nevére is íratta a gondos apa. Ignác évekig lelkesen vezette a kis manufaktúrát, ugyanakkor anyagi nehézségei miatt öccse, Vilmos (1828-1900) hitelekkel is támogatta, aki később csendestársként lépett be az üzletbe, ám amikor Ignác elhagyta az országot, a vállalkozás Vilmosra maradt.
Vilmos fiatal korában művészi ambíciókat dédelgetett, ügyesen festett és rajzolt, ám szülei rábeszélésére kereskedői pályára lépett. Tanulmányait Bécsben végezte, majd kereskedősegédként dolgozott. Vilmos tehetséges ember lévén felismerte, hogy a termelés hatékonyságának növeléséhez gépesítésre van szükség, így gőzgépet vásárolt. 1868-ban már saját nevén jegyeztethette be a cégét „Első pécsi Cement, Samott és Tűzálló Agyagáruk gyára” elnevezéssel. Vilmosnak nem lévén szaktudása, kezdetben mások segítségére szorult, arra azonban egyedül is hamar rájött, hogy kis üzemét csak akkor viheti sikerre, ha folyamatosan és nagy léptékben fejleszti. Az 1870-es évektől egyre nagyobb figyelmet fordított új anyagok és technikák kifejlesztésére, például a díszművek és az igényes étkészletek gyártásához 1874 és 1878 között kidolgozta a „porcellán-fajanszot”.