Ápolástörténet Kossuth Zsuzsannától Andrássy Ilonáig

A betegellátás története a 19. században óriási változáson ment keresztül, amelynek egyik fő mozgatórugója a hadi betegápolás állapotának javítása volt. Florence Nightingale volt e reformok egyik legfontosabb kivitelezője. Hazánkban Kossuth Zsuzsannát tekintjük az ápolónői szakma megalapozójának. A két nő sorsa hasonló: kortársak voltak és a történelem viharai bontották ki ápolói elköteleződésüket. Missziójuk máig fontos alappillére a szakmának.

A betegek gondozásának igénye egyidős az emberiséggel, sokáig nem számított külön foglalkozásnak, hanem papok, illetve a javasasszonyok végezték. A betegápoló szerzetesek és a diakonisszák kapcsán már beszélhetünk emberbaráti indíttatású ápolói hivatástudatról. Híres istápolók a Máltai Lovagrend, az Irgalmasrend, az Erzsébet-apácák, a Vincés nővérek. Hazánkban a 18-19. század fordulóján kezdett különválni a szerzetesi és a világi ápolás. II. József egészségügyi intézkedései támogatták a szerzetesek gyógyító tevékenységét, de hangsúlyt helyeztek mind a szerzetesi, mind a világi ápolók szakmai felkészítésére. Az egészségügy egyre több ápoló részvételét igényelte a betegellátásban, amelyet tetézett a szabadságharc kitörése is, és amely súlyos betegápolóhiányt eredményezett.