Balatonfüredi múltidéző – Füred hírnévtörténete dióhéjban

Archív sajtócikkek tanúsága szerint Balatonfüred népszerűségének története a gyógyforrásaival kezdődött; az első balatonfüredi – nyaralás céljából készült – faházak a gyógyforrások közelében épültek, helyüket később fürdőházak és fogadók vették át. Az üdülőhely egyre növekvő hírnevéhez a király látogatásán túl – paradox módon – egy kedvezőtlen esemény okozta „negatív reklám” éppúgy hozzájárult, mint az, hogy a hely gyógyvize egy hercegnőt (állítása szerint) kétszer is kigyógyított a betegségéből.

A negatív reklám, legyen az bármily lesújtó kritika vagy botrány, akkor is komoly reklámértékkel bírhat. Így volt ez Balatonfüred esetében is: paradox módon a kritikus sajtóhírek, és az annak kapcsán megjelent pozitív szakértői vélemények tovább növelték a hely népszerűségét:

„1775-ben egy nagy felhőszakadás az egyszerű berendezést tönkretette. De a fürdőhelynek ez nem ártott, mert szebb formában kelt új életre. A forrás mögé védőfalat építettek. Az új rend nem tetszett a fürdővendégeknek. Panaszt tettek. Erre két egyetemi tanárt küldöttek ki, hogy a forrást megvizsgálják. A kedvező véleményre egyszerre híre futott Fürednek. II. József császár eltörölvén a tihanyi apátságot, a tudományok alapjához csatolá és a füredi gyógyfürdő fejlesztését megkezdte. Fürdőorvost, sebészt és gyógyszerészt rendelt ki 1785-ben.” – Nyírvidék, 1925

Egy híres ember állítása – hírértéke miatt – sok esetben még akkor is komoly reklámnak bizonyul, ha annak igazságtartalma megkérdőjelezhető:

„A császár halála után visszaszállt Balatonfüred a tihanyi apátság tulajdonába. Ezután az apátság és több magyar család diszes épületeket emeltek Balatonfüreden. 1819-ben állították fel az első hidegfürdőt. Rá 2 évre a kórházat szegények részére. 1821-ben meglátogatta a nagy nádor, József főherceg is családjával és a főhercegnő a balatoni fürdők használatától egészen visszanyerte egészségét. Rá 3 évre ismét Balatonfüreden gyógyult meg, ennek hire futván, nagy mértékben fordult az érdeklődés Füred felé.” – Nyírvidék, 1925