Kis debreceni tükör; A Gondy-Egey album

Az album anyaga nemcsak társadalmi korrajz, hanem a XIX. századi Debrecen is megelevenedik, színésznők és nemesek portréi mellett az elmaradhatatlan családi fotók közül is válogattunk.

A nagy fényképész műtermek virágkora a századforduló idejére esik, szinte minden magára valamit is adó városban működik egy fényírda, nemcsak Debrecenben, hanem Hódmezővásárhelyen, ahol Plohn József, Szegeden a Brenner testvérek, Temesváron pedig Kossak József műterme működött. A debreceni Gondy-Egey páros munkássága azért is különleges, mert albumuk, amely tulajdonképpen egy utánrendelő könyv, fennmaradt, és így a debreceni Déri Múzeum 1923-ban megvásárolhatta azt. Mivel a fényképészek nagyon felkapott művészek voltak, a korabeli Debrecen csaknem teljes lakossága megfordult itt.

Mi, Isten kegyelméből debreceniek

19. századi Debrecent jellemzően idegenek leírásából ismerjük, például a szabadságharc idején kényszerű szabadságukat a városban átvészelők memoárjaiból, akik számára különlegesnek tűnt a város atmoszférája és a cívis öntudat, az annyira magunkénak érezzük városunkat érzés, hogy semmiben nem hiszünk, ami városunk falain kívül születik. Ezeket a visszaemlékezéseket, melyek jelentősen megszépítik ezt a korszakot, érdemes fenntartásokkal kezelnünk, ugyanakkor ez az öntudat, ami hagyománytartó életformájával, zárt közösségével egyfajta bástyája is volt a Habsburg ellenállásnak.

Ebbe a városba érkezik Gondy Károly feltehetően 1863-ban, és nemsokára segéd lesz egy műteremben. A debreceni szokásokat még nem teljesen ismerő, be nem illeszkedettidegen: német ruhában jár, a pesti divatnak megfelelően, hiszen Pesten „németnek” kellettlennie, hogy ne legyen feltűnő, Debrecenben pont emiatt tűnik ki. Gondy Pesten született 1836-ban, édesanyja előkelő hölgy, édesapjáról nem sokat tudunk, fattyúként anyakönyvezik, iskoláit is Pesten végzi, bár ő előszeretettel nevezi magát mérnöknek, az igazság az, hogy hazánkban 1853 után húsz évig semmilyen intézet nem adhatott ki mérnöki oklevelet. Az biztos, hogy érdeklődése igen korán a természettudományok felé fordult, Ipartanodába járt, ugyanakkor rajzolni is szeretett és a művészetek iránt is fogékony volt.

Meghatározó élményekkel szolgáló Pesten töltött gyermekkora állandó emlegetése mellett, talán a németség vádját kompenzálandó, soha nem mulasztja el hangsúlyozni, hogy igazi otthonát Debrecenben találta meg, ennek ellenére 45 éves már, és csaknem húsz éve Debrecenben él, amikor 1881-ben nősülésre szánja el magát.  A feleségének választott leány személye, családja a tekintélyes Jóna család egyaránt érdekes, mert e körülmények együttesen jól példázzák Gondy választásának tudatosságát és kényszerűségét. A menyasszony, Jóna Róza, aki a házassággal szerzi vissza tisztességét – már állapotos a frigy megkötése előtt-  a család tekintélyes és megbecsült tagja a cívis városnak. Hogy ez mennyire fontos a korszakban, azt jól példázza, hogy a fényképész számára debrecenivé válni egy feladat. Gondy egy debreceni fejével akar gondolkodni és szemével látni, a lapokban közzétett írásaiban ezt a szemléletmódot is képviselni. Hiába büszke ugyanis ő arra, hogy Debrecen lakosa, ha nem lehet a polgára.

A fényirda

A műhely hamar népszerűségre tesz szert, amelyet nem utolsósorban annak is köszönhet, hogy Gondyéké volt az egyetlen működő fényirda a városban, de természetesen a technikai újításokat sem szabad elfelejtenünk. Gondy Károly pályáját is sok ilyen „találmány” kíséri, például a fény beesési szögének szabályozásához fűződő újítás. A fényképészek ebben az időben csak a technikai ismereteik révén versenyezhettek egymással,hiszen gyakorlatilag ugyanolyan fényképeket állítottak elő, ezért válhattak népszerűvé a színezett képek, a chromotípiák, a tablók, az albumok, a nagyítások és a művészi retusálás, amely Gondy szerint igazi művésszé teszi a fényképészeket.

Halhatatlan képek

Forrás: Szabó Anna Viola: Gondy és Egey fészképészeti műintézete Debrecenben (A Magyar Fotográfia Forrásai 5. Debrecen, 2008)