Lovagpáncél, korona, oroszlán és kivont kard: a címerek témavilágának eredete

Az emberi közösségek tagjai ősidők óta törekednek rá, hogy a vérségi, etnikai, vallási csoporthoz való tartozásuknak, vagy a csoporton belüli státuszuknak valamiféleképpen jelét adják. A címerek megjelenése leginkább a személyes emblémák és pecsétnyomók készítésének hagyományához köthető, amelynek létrejötte egészen a bronzkorig nyúlik vissza, a hadászati azonosító jelként történő használata a lovagok korában a 12. században terjedt el. Használatára eleinte haditechnikai okok végett volt szükség.

Valóban úgy van, ahogyan Bárczay Oszkár 1897-ben kiadott művében megírta: „A czímerek czélja (…) az volt, hogy (a lovagok) messziről felismerhetők legyenek. Ez a komoly harczban éppen olyan szükséges volt, mint a tornában; tehát nálunk Magyarországon is ott viselték, a honnan legmesszebbre látszott, éppen úgy mint nyugaton, a honnan a magyarok a czímer használatát eltanulták. A vezér — a zászlós úr — zászlaján és pajzsán, esetleg mellvasán és sisakján, a lovag pajzsán, mellvasán és sisakján tüntette föl azt.” Ez a történet kicsit olyan, mint manapság a mobiltelefonok fejlesztése esetében: egy szükséglet életre hívja a fejlesztést és – hála a problémát megoldó fejlesztőnek – létrejön az újdonság, majd mindenki akar magának belőle egyet. Igaz, hogy a címerszerzésnek bizonyos korokban komoly előnyei is voltak, Verebőczi szerint: „Úgy látszik, hogy a czímeres polgári családok észrevétlenül a nemesség közé jutottak, éppen czímerük segítségével (annak ellenére, hogy) a czímer nem bizonyította a nemességet és a nemesség bizonyítására a czímer előmutatása nem volt szükséges.”
E heti virtuális kiállításunkkal a címerek történetének áttekintése mellett főként különféle címerekről, illetve címeres pecsétnyomókról készült fényképeket mutatunk be.