Vasútállomásokról

Az állomásépületek egyfajta kapuk a város szövetében, az indulók és érkezők jövés-menése mellett időnként kénytelen várakozásaink helyszínei is. Érdekes, hogy ez a rostokolás nem volt ám mindig teher, a kultúr várótermek, a Királyi várók és a restik korában még ennek az időzésnek is megadták a módját. A vasútállomások épületei persze elsősorban funkcionális célokat szolgáltak, és bár az indóházak formáján a történelem is nyomott hagyott, utazási szokásaink legalább annyit változtak, mint ezek az állomások.

Talán laikus szemlélő számára is nyilvánvaló, hogy az állomásépületek egyfajta típusépületek, persze nem volt ez mindig így, a MÁV egyeduralma előtt több nagy állami és számtalan kis magán vasúttársaság működött hazánkban, mint a Magyar Középponti Vasút, a Déli Vasút, vagy a Tiszavidéki Vasút. Nem meglepő módon, ezen társaságok épületei között bizony jelentős eltérések lehettek. Amiben feltétlen egyetértés volt, hogy az épületek mérete az utasforgalom nagyságának figyelembevételével készült.
Hogy milyenek voltak a típustervek? Közös jellemzőjük, hogy osztályba sorolták az építményeket, így az első osztályú épületek voltak a legnagyobbak, a megállóhelyek V., és a kisállomások IV. osztályú pályaházainak utastere azonban néha csupán egy váróteremből állt, ahol a menetjegyek kiadását és a szolgálati lakást csak pár lépés választotta el.
Szerencsére a fennmaradt felvételi épületek közül több felújítva ma is látható, éppen ezért szakavatott szemek az állomásépületekből nemcsak a vasúttársaságra, hanem az építés korára is következtethetnek. Ami az indóházak stílusát illeti, azok a MÁV főépítészének, Pfaff Ferencnek az ízlését viselik magukon. Pfaff tanulmányait a Műegyetemen végezte, majd néhány kisebb épület tervezése után, 1887-ben a MÁV szolgálatába lépett, ahol főépítészként dolgozott. Kolozsvártól Pécsig, Aradtól Miskolcig a történelmi Magyarország 38 állomásépületét tervezte, valamint alakította át munkatársaival.