Világháborús képek az archívumból

A régmúlt idők háborúinak tárgyi emlékei egyszer mind a múzeumba kerülnek. A fotók éppúgy, mint a fegyverek. Legalábbis a többségük biztosan. De vajon lehetséges, hogy egyszer majd maga a háborúzás is, minden harci eszközével együtt, csak muzeális emlék marad csupán? E heti virtuális kiállításunkban világháborús képekből válogattunk.

Ugyan vannak arra utaló jelek, hogy az emberiség képes tanulni a történelemből, de ez a tanulás világviszonylatban úgy tűnik nem mindenütt azonos mértékű. Elméletben a bölcs a más hibájából is képes tanulni, de a gyakorlatban az elméleti tudás a saját tapasztalattal sohasem egyenértékű. Így van ez a történelem tanulságaival is. A történelmi események tanító ereje összefüggésben lehet azzal, hogy egy adott országot mennyire érint egy adott esemény. A két világháború egyik nagy tanulsága az lehet, hogy a világháborúkat jobb volna megelőzni és elkerülni, mert túl nagy emberi és anyagi veszteséggel járnak. 

Légiriadó a hadihajón – Magyar Ferences Könyvtár, CC BY 

Így talán bízhatunk benne, hogy többségben vannak, akik ezt így gondolják a világ vezetői közül, és ezért talán sohasem lesz harmadik világháború. De nem csak ebben, hanem általánosan a háborúzási kedv és hajlandóság csökkenésében is bízhatunk. Legalábbis vannak arra utaló jelek, hogy a háborúzás idővel (nemzetközi szinten) egyre inkább az elavult külpolitikai „megoldások” kategóriájába kerül. Felmerül a kérdés, hogy vajon lesz-e olyan időszak a világ történelmében, amikor a háborúk teljes mértékben elavultnak minősülnek, és végleg eltűnnek majd? E témával foglalkozott Mátrai-Betegh Béla is a háborús élményei kapcsán.

„Egy lánnyal sétáltam a Bástyán, fönn a Várban. (…) Déli egy óra volt, úgy emlékszem, és megszólaltak a szirénák. Futni kellett. De hová? A Bástyasétányon nincs kapualj, az óvóhelyek messze voltak. És a repülőgépek már közel. (…) Futottunk az ólomfényű decemberi délben a Hadtörténeti Múzeum felé. Talán ott beengednek a pincébe. (…) Álltunk a Hadtörténeti Múzeum eresze alatt, a lány meg én. Ágyúk szóltak köröskörül és morajlottak messziről a robbanások. (…) Háborúban az idő lassan múlik, és gyorsan öregít. Álltunk a Hadtörténeti Múzeum eresze alatt és bennem kavargott a világ. Hátam mögött a hadtörténet, elmúlt csaták emlékei, és szemem előtt a második világháború. A hadtörténet iszonyú jelene. Gépek süvítettek a fejünk fölött. Féltünk, és most már nem mosolygott a lány. Pergett a szeméből a könny. 

A Gellért szálloda romokban – MKVM, CC BY-NC-ND

Törökkort és szabadságharckorabeli mozsarak a Bástyán, és modern légelhárító ütegek, berepülőbombák és régi ágyúgolyóbisok, ódon mozsarak és modern gépágyuk. Rettenetesen összekeveredett bennem a múlt és a jelen azon a tizenhat évvel ezelőtti vasárnapon. Aztán a repülőgépek elcsitultak. Elnémult a bombázás és a gépágyútűz. Kijöttünk a múzeum eresze alól, a lány meg én. Nagyon szomorúak voltunk. Nagyon felzaklatottak és nagyon magányosak. (…) 

Tüzérek ágyúval az I. világháborúból – Thorma János Múzeum, CC BY-NC-ND

A kagylólépcsőn a lány mégegyszer megszólalt: De azok a gépágyuk és azok a bombák, amelyeket ma láttunk, ha ennek a háborúnak egyszer vége lesz, ugyanúgy múzeumba kerülnek, ugye, mint a törökkor fegyverei, meg a többi? Ezt kérdezte. Remélem – feleltem én. De most, tizenhat év múltán, többet tudok már annál a régi, egyszerű, halvány reménykedésnél. Hiszem, tudom, vallom, hogy a fegyverek, még használat előtt, múzeumba kerülnek majd.” – Mátrai-Betegh Béla, 1960

Kérdés, hogy a hit és optimizmus mellet, mit mutatnak a kutatások, milyen irányba halad az emberiség a háborúzás, illetve általánosságban az erőszakosság tekintetében. A történelmet – összefüggéseiben, tendenciákat keresve – a távlatok fényében, a történelmi korokat áttekintve szemlélve Steven Pinker harvardi professzor végzett kutatásokat. Vitatott következtetéseit egy statisztikai elemzéseket bőven tartalmazó könyvben is megjelentette, amely szerint az emberiség történelmét az ősi időktől a mai napig vizsgálva kirajzolódik egy trend, ami az emberi társadalmak – erőszakosság tekintetében történő – javulását mutatja, illetve azt, hogy az erőszakosság a történelem előrehaladtával egyre inkább csökkenő tendenciát mutat.

Habár a műben a kritikusok módszertani hibákat találtak, például az ősi korokból nehéz megbízható statisztikai adatokat találni, de azért az vitathatatlan, hogy valóban léteznek bizonyos kedvező tendenciák is, amit talán azért esik nehezünkre elhinni, mert a világ aktuális tendenciáinak megítélésekor a médiában túlsúlyba kerülő negatív hírek a világról alkotott szubjektív képünket gyakran eltorzítják.