Vizitkártyák díszes hátlapjai

A verso vagy verzó elnevezés latin eredetű (folio verso) és a vizitkártya hátlapjának megnevezésére szolgál. A fotográfiában a vizitkártya fénykora 1852 és 1919 közé tehető, ezek a kártyák általában portréfényképek voltak, melyek versójának reklámhordozó lehetőségét már igen korán felfedezték a fényképészek. A kártyák hátoldalán művészi grafika kíséretében nemcsak műtermük címét, de díjaikat is feltüntették a fotográfusok.

A vizitkártyák nemcsak a hátlapjuk miatt érdekesek, hiszen már elkészítésük módja sem volt épp szokványos. Általában 8-10 réteg vékony papírlapot vízoldható ragasztóval összeragasztottak, majd a hátsó lapra került a nyomdában készült egyedi tervezésű hátlap, előre pedig az elkészült fénykép. Miért volt erre szükség? Hogy megóvják a képet, hiszen ha nem érte nedvesség, akkor több évtizedig megőrizte alakját, a gyűjtők legnagyobb örömére.
A verzókon a fényképészek gyakran nemcsak a pontos címüket, hanem a műtermükről készített ránézeti képet is megjelenítették. Hogy erre miért volt szükség? A konkurencia miatt. Ez a sok információ mind-mind azt volt hivatott szolgálni, hogy a leendő vendég tudja, melyik fotográfus hol és milyen körülmények között működik. Azok a művészek, akik megengedhették maguknak, hogy saját műtermük legyen, nem sajnálták a pénzt a reprezentációra. Ilyen volt Mai Manó fényképész is.
Mai Manó (1855-1917), császári és királyi udvari fényképész, a gyermekfényképezés egyik legnevesebb hazai képviselője volt.