A közfoglalkoztatás átalakítása


2017. március 30. 8:13

A magyar gazdasági helyzet erősödésével a Kormány lehetőséget teremt a közfoglalkoztatottak piaci alapú munkavállalásához. Egyetért azzal, hogy a közfoglalkoztatottakat az elsődleges munkaerőpiac felé szükséges irányítani, valamint továbbra is támogatja a szociális szövetkezetek működését.

A Kormány mindezen célok elérése érdekében a 1139/2017. (III. 20.) Korm. határozatban fektette le a közfoglalkoztatás átalakításához szükséges lépéseket.

A versenyszférában kialakult munkaerőhiányra való figyelemmel a közfoglalkoztatási programokban részt vevők havi átlagos maximális létszámát 2020-ig folyamatosan 150 ezer főre csökkentik. A közfoglalkoztatási jogviszonyban állók létszámcsökkentése miatt, az aktív munkaerő-piaci programok megvalósítása érdekében a 2017. évi előirányzatból 40 milliárd forint átcsoportosítása szükséges.

A 25 év alatti személyeket csak abban az esetben vonhatnak be a közfoglalkoztatási programokba, ha az Ifjúsági Garancia Rendszer keretében megvalósuló munkaerő-piaci program nem kínál számukra reális egyéb lehetőséget.
A szakképzettséggel rendelkezők és azok, akik várhatóan önállóan is képesek elhelyezkedni, csak abban az esetben kerülhetnek közfoglalkoztatásba, ha
•    a járási (fővárosi kerületi) hivatal közvetítési kísérlete három alkalommal – a munkáltató oldalán felmerülő okból – sikertelen volt vagy
•    3 hónapig nem tudott a járási (fővárosi kerületi) hivatal az álláskereső számára megfelelő állást felajánlani,

2018. június 1-jétől kezdődően három éves időszakon belül a közfoglalkozatási jogviszonyban eltölthető maximális időtartam egy év lesz, kivéve, ha a versenyszféra nem kínál reális munkalehetőséget az egyénnek, tehát önhibáján kívül nem tud elhelyezkedni.

A jövőben a közfoglalkoztatottak részére megtérítik a munkahelykereséssel kapcsolatos tömegközlekedési eszköz igénybevételével felmerült indokolt helyi és helyközi utazási költségeket.

Megvizsgálják annak a lehetőségét, hogy a jelenleg állami intézményeknél közfoglalkoztatásban lévő személyek miként tudnak saját állományba kerülni és ennek mennyi a többletforrás igénye.

Folytatják a mentális, szociális vagy egészségi okból foglalkoztatásba be nem vonható álláskeresők foglalkoztathatóságának növelését szolgáló 2016. évi kormányzati intézkedésekről szóló 1253/2016. (VI. 6.) Korm. határozat 2. pontjában meghatározott speciális közfoglalkoztatási programot.

Közfoglalkoztatással kapcsolatos információ

Kérjük, hogy közfoglalkozatással kapcsolatos kérdéseikkel közvetlenül a munkáltatókat, további információkért pedig a közfoglalkoztási portált keressék fel.

Közfoglalkoztatás

A Forum Hungaricum a III. Országos Közfoglalkoztatási Kiállításon

2017. szeptember 25. 12:00

2017. szeptember 22-23-án zajlott a III. Országos Közfoglalkoztatási Kiállítás a Vajdahunyad várában. Az eseményen a 130 kiállító között a Forum Hungaricum Nonprofit Kft. standja is megtalálható volt. Idén partnerünket, a Diafilmtörténeti Gyűjteményt állítottuk fókuszba.

„Segítő Kezek az Idősek Biztonságáért” országos program

2017. május 12. 11:10

A „Segítő Kezek az Idősek Biztonságáért” program három városban kísérleti jelleggel indult el. A modellprogramban a skype és internet nyújtotta lehetőségekre, az okostelefon és a vészjelző karperec használatára tanították meg a programba bevont idős embereket.

Speciális közfoglalkoztatási program

2017. május 12. 11:09

Baranya, Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Zala megye 11 közfoglalkoztatója átlagosan 280 fő közfoglalkoztatásával megvalósuló speciális közfoglalkoztatási program indítását kezdeményezte.