Heti történelmi visszapillantó: emlékezetes évfordulók március 10-14.
03.10. Hétfő
60 évvel ezelőtt, 1965. március tizedikén hunyt el Budapesten Ladányi Ferenc Kossuth-díjas színész, színigazgató, érdemes és kiváló művész. 1909-ben született Debrecenben Ludeser néven. Már az iskolai önképzőkörben kiemelkedett színészi képességeivel, mérnöknek készült, de tanára biztatására a Színiakadémiára ment, ahol Ódry Árpád tanította. Pályája a Magyar Színházban kezdődött, majd a katonai szolgálat után Sebestyén Mihály társulatához szerződött Miskolcra. 1945-ig több vidéki színháznál is játszott, rövid ideig, 1936-38 között a Belvárosi Színház színésze volt. 1945-49 között a Nemzetiben, 1953-ig a Madách Színházban játszott, tanított a Színiakadémián, országgyűlési képviselő volt, majd 1953-55 között a Magyar Néphadsereg Színházát igazgatta, ezt követően igazgatóként tért vissza a Madáchba.
1960-tól lett ismét a Nemzeti Színház színésze, az alábbi felvétel is ott, ebben az évben készült, Madách: Az ember tragédiája bemutatóján. 1961-től Ladányit betegsége megakadályozta, hogy színpadon játsszon.
03.11. Kedd
75 éve ezelőtt 1950. március tizenegyedikén hunyt el Kallós Ede szobrászművész. 1866-ban született Hódmezővásárhelyen, Klein Éliás néven. Már fiatal korában megmutatkozott művészi tehetsége, művészeti tanulmányait a fővárosban és Párizsban végezte. 1910-ben a Műcsarnokban kiállított “Dávid” című szobra gyorsan meghozta számára a szakmai elismerést és a hírnevet. Köztéri alkotásai közül kiemelkedő a Telcs Edével közösen megalkotott budapesti Vörösmarty téri Vörösmarty Mihály szoborcsoport, valamint a Batthyány téri Kölcsey szobor, de ő készítette az ópusztaszeri Árpád-emlékművet, valamint a makói, és a képen látható hódmezővásárhelyi Kossuth Lajos szobrot is. Munkái a naturalizmus és a romantika határait feszegették, sokszor a magyar kultúra és történelem neves alakjait idézve meg. Kallós Ede 1945-ig aktívan dolgozott, alkotásai a mai napig fontos részét képezik a magyar szobrászművészet örökségének 1950. március 11-én hunyt el Budapesten.
03.12. Szerda
160 évvel ezelőtt, 1865. március tizenkedikén született Tutsek Anna író Kolozsvárott. Tíz testvére volt, nem éltek fényűző körülmények között, szülei az olvasástól is próbálták eltiltani, sikertelenül. Végül tanárhoz küldték, aki egyik novelláját elküldte a Fővárosi Lapoknak, aminek idővel rendszeres szerzője lett, majd máshol is megjelentek írásai. Huszonkét évesen jelent meg első kötete, az Elbeszélések és rajzok, amiért az őt anyagilag támogató nagybátyja miatt nem kapott honoráriumot, pedig a család egyre inkább pénzszűkében volt. Már majdnem jegypénztárosnak állt a vasútnál, végül anyja Pestre hozta, aki hamarosan meghalt. A Singer és Wolfner Rt. bízta meg Tutseket egy fiatal lányok szóló újság szerkesztésével, ez lett a Magyar Lányok, ami megélhetését segítette ugyan, de írói ambícióit kénytelen volt háttérbe szorítani.
Harmincöt évesen férjhez ment Tábori Róberthez, egy gyermeke született tőle, de Tábori korábban született másik két gyermekével együtt három gyerekkel maradt egyedül a férj halála után. Ezt követően még többet dolgozott, folyamatosan jelentek meg a Cilike-könyvek. Élete során a női egyenjogúságért és a nők munkájának elfogadásáért küzdött, bár ez kevés írásában jelenik meg, az egzisztenciája fenntartásáért – a jobb eladhatóságért – regényeiben inkább a patriarchális szemléletmód és a nőideál népszerűsítése kap fontosabb szerepet, az, amitől élete során ő is szenvedett. Tutsek Anna 1945-ben hunyt el, mint „konzervatív írónő”, 1947 után műveit betiltották. Művei közül adatbázisunkban például a Nagymama naplója teljes szöveggel olvasható, az ózdi Városi Könyvtár jóvoltából.
03.13. Csütörtök
175 éve, 1850 március tizenharmadikán született Donáth Gyula szobrászművész Pesten. Művészeti tanulmányaid Münchenben, Drezdában és Bécsben végezte, utóbbi városban kezdett el díszítőszobrászként dolgozni, az 1873-as bécsi világkiállítás főkapujának szobraival őt bízták meg. 1880-ban tért vissza Budapestre, a Vigadó és az Operaház szobrain dolgozott, 1890-től síremlékeket készített, majd ő lett a főváros legkeresettebb sírkőszobrásza.
Legismertebb munkája a Bánhidán – ma Tatabánya része –, a 907-es bánhidai csata emlékére 1907-ben felállított Turul-emlékmű. A köztiszteletben álló szobrász 1909-ben hunyt el, a Kozma utca izraelita temetőben helyezték végső nyugalomra.
03.14. Péntek
115 évvel ezelőtt, 1910. március tizennegyedikén született László Gyula Széchenyi-díjas magyar régész-történész, képzőművész és egyetemi tanár. Családja székely köznemesi származású volt, iskolai tanulmányait Kőhalomban, majd a trianoni döntés után Szolnokon és Budapesten folytatta, ahol a Képzőművészeti Főiskolára járt, Rudnay Gyula növendékeként diplomázott 1933-ban. Pályafutását a kolozsvári egyetemen kezdte, ahol régészeti munkájával is jelentős sikereket ért el, például a honfoglaláskori temető felfedezésével. 1949-ben Budapestre költözött, ahol a Nemzeti Múzeumban és később egyetemi tanárként dolgozott. László Gyula kutatási módszere a régészeti néprajz néven vált ismertté, és számos könyvet, cikket publikált, amelyek jelentős hatással voltak a magyar régészet fejlődésére. Az ő nevéhez fűződik a kettős honfoglalás elmélete, amely új megvilágításba helyezte a magyarok őstörténetét 1998. június 17-én hunyt el Nagyváradon. Mintegy 25 könyvet és több mint 600 cikket, tanulmányt jelentetett meg a régészet és a művészettörténet témaköréből. Képzőművészeti kiállításaival szintén országszerte nagy sikert aratott. Több mint ezer rajzot, kétszáz festményt, sőt még néhány szobrot is őriz hagyatéka, több mint kilencven kiállításon szerepeltek művei. Önarcképét a Rippl-Rónai Megyei Hatókörű Városi Múzeum őrzi.