A bölcs király gyarapítja kincstárát és növeli hatalmát

Pálffy Lajos - 2017. november 8. 1:29

Mint láttuk, a kalandos módon trónra kerülő Károly Róbert eltökélt ember volt, és ez végig kísérte uralkodása során is. Új főnemesi réteget hozott létre, rendezte a nemesfémbányászatot, az adózást és az oklevélkiadást is.

Miután a királyt harmadszorra is megkoronázták, gondolhatnánk azt, hogy hozzáfoghatott az uralkodáshoz is. De hát ott volt még mindig Csák Máté, ott volt Kán László és Borsa Kopasz, no meg Aba Amádé is, igaz ez utóbbi már nem sokáig. 1312-ben ugyanis agyonverték a kassai polgárok, ahol randalírozni próbált embereivel. Fiai pedig Csák Mátéhoz szaladtak, a király meg Kassa mellé állt, így Rozgonynál 1312. június 15-én két, meglehetősen nagy sereg csapott össze. A győzelem után pedig a király rájött, hogy érdemes támaszkodni a városokra a hatalom megszerzésében. Így ért véget 1317-ben Borsa Kopasz kiskirálysága, Csák Máté és az erdélyi Kán László természetes halállal távozott, az előbbi 1321-ben, így aztán a királyi udvar is felköltözhetett Budára és Visegrádra Temesvárról. Ekkor már a király éppen a negyedik feleségével, Piast Erzsébettel utazott, aki végül is hét gyermeket szül neki, köztük Nagy Lajost, aki éppen anyja miatt léphet a lengyel trónra is. A régi kiskirályok utolsó próbálkozása 1330. április 17-én Zách Felíciánnak, Csák Máté familiárisának a merénylete, aki csak a királyné kezén ejt súlyos sebeket.

A királyt ekkor már új nagyurak, a Garaiak, Lackfiak, Szécsényiek veszi körül, akik jócskán kapnak elődeik birtokaiból, váraiból, de úgy, hogy azért a királynak is marad. Az új urak mellett a városok és a megyék is megfelelő számú katonával, bandériumokkal kötelesek hadba vonulni már a király hívására, ugyanakkor a királyi és a királynéi bandérium állandóan fegyverben van, nem is mernek nagyon cincogni az egerek, pontosabban a nagyurak. A királynak viszont akad némi problémája a szomszédokkal is, különösen az osztrák hercegek, III. Frigyes és II. Albert próbálkozik rovásunkra, no meg a cseh király, Luxemburgi János, de a sikeres külpolitika következtében ő már ott ül az 1335-ös visegrádi királytalálkozón a lengyel Nagy Kázmérral egyetemben. Aztán Károly Róbert azt is tudja nagyon jól, hogy a hatalomhoz pénz is kell, ezért mindenek előtt monopolizálja az arany és az ezüst kereskedelmét. Fejleszti a bányászatot is, így évi 1000 kilóról, 2500-ra emelkedik a sárga fém kitermelése, amivel Európa harmadik helyére kerülünk. A bányabér, az urbura beszedésére, a pénzverésre kamarákat hoz létre, és ha már pénz, hát 1325-ben ő vezeti be firenzei mintára az aranyforintot is. Ami azért is jó, mert vissza tudja venni adóban, mert Károly Róbert a harmincadvám mellett az adókat is egységesíti. A kapuadó ugyan csak egyötöd aranyforint évente, de ha a király háborúba megy, akkor rendkívüli hadiadóként ennek ötszörösét is beszedheti. A bevételek racionalizálása mögött Nekcsei Demeter tárnokmester uramat találjuk, nem biztos, hogy igaz hát, hogy a magyar nemes csak szórni tudja a pénzt, megtakarítani nem.

Végül a történethez az is hozzá tartozik, hogy mindezekről azért is tudunk ennyit, mert Károly Róbert alatt válik tömegessé (15 ezer darab maradt meg!)  az oklevélkiadás, amelyet a kancellária mellett az egyház és az arisztokrácia által fenntartott hiteles helyeken is művelik. És papírra írnak már, ami jóval olcsóbb, mint a pergamen.

Borító: A Szent Korona üvegnegatívon (MaNDA adatbázis)