A farsangi fánk évszázadai

Fejes Katalin - 2019. február 9. 7:58

Amikor a természet pihenőre tért és szüneteltek a mezőgazdasági munkák, elérkezett a párválasztás időszaka. A fonóban, vagy a kukoricafosztásnál jó alkalom adódott arra, hogy mindenki párt találjon magának. Minden lány abban reménykedett, hogy a decemberi Luca-cédulával megjósolt legény veti rá a szemét és a februári farsangi mulatságon már együtt táncolhatnak, majd törhetik ketté az eljegyzést szimbolizáló szalagos fánkot.

Aki nem talált magának párt a fonóban, annak a farsangi időszak alatt még volt lehetősége választani. A lányok finom fánkot sütöttek és annak a fiúnak ajándékozták, akit kiszemeltek maguknak. Ha kölcsönös volt a vonzalom, jöhetett a fánktörés, majd tavasszal az esküvő. A farsangi mulatságokon, bálokon mindenki igyekezett társat találni, különben várhatott egy évet, vagy ami még rosszabb, szaporította a vénlányok táborát. Az évszázadok folyamán a táncmulatságok, a farsangi bálok, és a fánksütés február havának ismert hagyományaivá váltak. Csokonai Vitéz Mihály vidám eposzban (Dorottya, vagyis a dámák diadala a Fársángon) énekelte meg a dühös és elkeseredett vénkisasszony Dorottya történetét. A csúfság azért megy a bálba, hogy végre férjet fogjon magának, csakhogy a viszály istennője, Erisz gonoszul megtréfálja. Az istennő kráflivá (fánkká) változik, Dorottya pedig, aki épp a báli asztalnál falatozik, lenyeli őt.

A legenda szerint a rokokó korszakának egy másik hölgye is a fánk „áldozatává vált”. A francia királyné, Marie Antoinette kalandra vágyva álruhában kiszökött az udvar farsangi álarcosbáljáról, és elvegyült az utcán bálozó tömegben. Amikor megéhezett, egy utcai árustól fánkot vett. A királynőnek annyira ízlett a könnyű, édes, sült tészta, hogy a fánksütő mestert az udvarba rendelte, a fánk pedig az udvari lakomák népszerű desszertjévé vált.
1815-ben egész Európa a fánkok és a bálok bűvöletében élt Bécsben. A napóleoni háborúkat lezáró béketárgyalásoknak otthont adó császárvárosban egymást követték a fényes estélyek, rendezvények. Európa valamennyi koronás fője, és államférfija megjelent a kontinens további jövőjét meghatározó tárgyalásokon. A kortársak szerint azonban a kongresszus többet táncolt, mint ülésezett, a császári rezidenciákon és a főúri kastélyokban megrendezett mulatságokon. A „táncoló kongresszus” állandó megbízással látta el a város iparosait, köztük a pékeket, akik folyamatosan szállították a csábító édességükkel, a fánkokkal megrakott kosaraikat a bálok megéhezett közönségének.

Míg a franciák híres-hírhedt királynéjuknak, az osztrákok egy tűzről pattant péknének tulajdonítják a fánk népszerűvé válását, addig az olaszok, a németek is magukénak vallják a kalóriában gazdag sült tésztát. Az évszázadok alatt minden nemzet kisütötte a maga specialitását, úgy, mint a németek Berlinert, a lengyelek paczkit, vagy a spanyolok churros-t. És akkor még nincs is megemlítve a holland, a görög, a cseh, vagy az amerikai égetett, sült, lekváros, nutellás, vaníliás fánk. Ahogy február nem lehet farsang nélkül, úgy karnevál sem maradhat fánk nélkül. A szóbeszéd szerint ez a kelt és sült tészta kellő energiát adott ahhoz, hogy felkészítsen mindenkit a húsvétot megelőző nagyböjtre.

Borító: Farsangi fánkok egy fánkversenyről (Debreceni Művelődési Központ, Józsai Közösségi Ház ©Minden jog fenntartva)