A Funtineli boszorkánnyal indul az Újszínház
Forum Hungaricum - 2021. április 28. 8:13
A hosszú szünet után az Újszínházban megkezdődtek Jókai Mór – Kocsák Tibor – Miklós Tibor Fatia Negra (Szegény gazdagok) című musicaljének próbái, közölte a teátrum.
A Nagy Viktor rendezésében színpadra állított darab igazi különlegessége lesz az Újszínház repertoárjának. Az előadásban látványos és izgalmas jelenetekben nem lesz hiány. Több olyan vendégművészt is köszönthetünk a darabban, akikkel még az Újszínházban nem találkozhatott a nagyérdemű. Többek között Misurák Tünde, Szaszák Zsolt, Pacskó Dorka és Kardffy Aisha is szerepel majd a darabban. A premier előadást 2021. június 18-án tekintheti meg a közönség és utána még jó pár alkalommal lehet az idei évadban megnézni az Újszínház új musicaljét. A tervek szerint 2021. május 15-én A funtineli boszorkány című előadással nyitják meg a színházat újra. Májusban több előadással várják a nézőket, az előadásokra jegyek már kaphatóak és hamarosan közzétesszük a színház júniusi műsorát is.
Az évad másik bemutatója Gyurkovics Tibor: Császármorzsa című színdarabja lesz, melyet Dörner György rendez. A premiert 2021. június 4-én tartják, utána pedig több alkalommal lesz még lehetőség megnézni az előadást június folyamán. A műsor elérhető az Újszínház honlapján, a közösségi oldalakon pedig naprakész információkat adunk minden színházi eseményről. A nyár folyamán nézőink vidéken találkozhatnak az Újszínház előadásaival. Többek között Gyulai Várszínházban A funtineli boszorkány és A palacsintás király című elődadásokkal, illetve a 30. Művészetek Völgye Fesztiválon az Újszínház kilenc népszerű előadását mutatják be.
Borító: Nézőtér a páholyokkal (szinhaz.org)