A ganajozásról

Pálffy Lajos - 2018. október 12. 11:53

A kukoricatöréssel, no és a takarmányrépák beszállításával jórészt véget is ért a betakarítás, az éves, sokszor megfeszített munka gyümölcse beérett, de természetesen ezzel nem állhatott le a parasztgazdaság. Mert gondolni kellett a jövőre is.

És nem csak azzal, hogy az előrelátó gazdák már ősszel elkülönítették a vetőmagnak szánt búzát, árpát, zabot, kukoricát és burgonyát a többitől. Nem, a föld termőképességét is fenn kellett tartani, vagy éppen visszaállítani. Ezt az ókorban és a középkor első századaiban sokszor egyszerűen pihentetéssel oldották meg. A földterületeket megfelezték, az egyik be volt vetve, a másik parlagon maradt, a rajta növő gazokat, füvet pedig az állatokkal, tehenekkel lelegeltették. Amik aztán oda is potyogtatták a szervezetük által már haszontalannak ítélt salakanyagot, így trágyázva a földet. A jószemű gazda pedig azt is észrevette, hogy az ilyen lepotyogtatott helyeken jobban nő a fű, másik évben pedig a gabona, tehát érdemes az istállók környékén az év közben felhalmozódott trágyát is kihordani a földekre.

Persze ehhez kellett az istállózó állattartás elterjedése is, no és az, hogy a jászol elé bekötött állatok alá almot is tegyenek. Ez az alom aztán a későbbiekben leginkább a különféle gabonák szalmájából volt. Amit, mint arról már olvashattak, kazlakban tároltak a porta hátsó részén, vagy az istállók közelében. A trágyát pedig, ami a szalma és a szarvasmarha ürülékének elegye, általában az istálló közelében halmozták fel, már csak ama praktikus okok miatt is, hogy volt neki bizonyos súlya, nem érte meg első körben távolabb elvinni. Az istállóból vasvillán, vagy talicskán, esetleg saroglyán került ki az anyag a trágyadombra. Ezt a műveletet általában reggel végezte el a gazda, de azért este sem hagyta az állatok alatt az ürüléket, ha volt. Már csak azért sem, mert akkor esetleg belefeküdtek volna, összerondítva magukat, a rendes gazda pedig adott arra, hogy mindig tisztán jelenjenek meg a tehenei a legelőn.

A trágya pedig éven át gyűlt és közben össze is érett a trágyadombban. Amikor pedig eljött az ősz, és az üres termőföldekre hordta ki nehéz munkával a család, mert ebben már a nagyobb gyermekek és ha a szükség úgy hozta, az asszonyok is részt vettek. A trágyázás, trágyahordás kemény munka volt, hiszen az összeragadt, töppedt anyagot nem volt egyszerű már vasvillára tűzni sem. Aztán súlya is volt egy-egy ilyen villa trágyának, amit a szekér magasáig fel kellett emelni. Majd pedig amikor a szekér (trágyázásnál sokszor csak a fenékdeszkákat hagyták rajta, az oldalak lekerültek) megtelt, a földekre érve még le is kellett rakni.

Ha nem sietett a gazda, akkor azzal a lendülettel el is hintette a trágyát úgy, hogy a villa rázásával az minél apróbb darabokra szakadjon, és nagy területet beterítsen az anyag. Ha pedig valami dolga még volt aznapra, akkor kupacokba rakták le, és visszatértek elhinteni egy alkalmas időpontban.

Borító: Kunfehértónál a mezőn gyűjtötték össze a trágyát (Thorma János Múzeum CC BY-NC-ND)