A geostacionárius helyett legyen csak The Clarke Orbit
Pálffy Lajos - 2018. március 19. 11:13
Talán a kamaszkor hozza el azt az időt is, hogy sci-fit olvas az ember, és ha már néhány hónapra, évre (van, aki egy életre) lehorgonyoz itt, óhatatlanul találkozik a nagyokkal. Isaac Asimov, Arthur C. Clarke és Ray Bradbury három teljesen más egyéniség, de talán jórészt lefedik mindazt, amit mi tudományos fantasztikus irodalomnak nevezünk. Közülük már senki sincs itt, Clarke, aki a tudományokban is nagyon otthon volt, éppen tíz esztendeje távozott.
Volt egy legendás sorozat, a Kozmosz Fantasztikus Könyvek, ami kinyitotta a képzelet kapuit az akkoriban a világtól még vasfüggönnyel is elzárt Magyarországon. Ebben jelent meg még 1979-ben A. C. Clarke A város és a csillagok című kisregénye, amely a pusztulóban lévő Földön játszódik, egy mindentől elzárt városban indul a cselekmény. Diaspar kupolája elszigetel a külvilágtól, de viszonylagos biztonságot és jólétet biztosít. Csakhogy egyszer születik valaki, Alvin, akit mérhetetlen kíváncsiság gyötör, hogy mi lehet a kupolán túl, aztán még mi lehet a csillagokban. Talán sokan az akkori magyar fiatalok közül is így voltak ezzel, ha máshogy nem is, hát a képzeletük szárnyán repültek mások mellett A. C. Clarke könyveinek segítségével. A város és a csillagok amúgy már 1956-ban elkészült, de hát volt időnk akkoriban várni, tenger sok időnk volt.
A szerző egy Bristoltól száz kilométerre fekvő tengerparti üdülőhelyen, Minehead városkában született 1917-ben, és az iskolák után Londonban kezdett hivatalnokoskodni. Ennél aztán sokkal jobban érdekelte már a középiskolától kezdve az írás művészete, ezen belül a sci-fi műfaja. A II. világháború alatt radarokat kezel és oktatja is az új, éppen a szövetségesek által tökéletesített eszközt. És fizikai, matematikai tudását is gyarapítva 1945-ben le is doktorál, és mindjárt a háború után jelentkezik egy érdekes ötlettel. Azt mondja, hogy elég lenne ahhoz három műholdat az Egyenlítő fölé felküldeni, hogy megoldják a bolygó rádiós kommunikációját. Mert ezek így „geostacionárius” pályára kerülnének, keringésük megegyezne a Föld forgásával. Az ötlet természetesen kiváló volt, ezért is mondja az angolszász világ a fentebbi, nehézkes kifejezés helyett egyszerűen azt, hogy The Clarke Orbit.
Clarke az ötvenes évek elejétől sorra jelentkezik a regényeivel, amikben már fontos szerepet kap az embernél fejlettebb civilizáció, és az általa itt hagyott emlékek. Az Őrszemet a Holdon találják meg, ez lesz az elődje majd a híres Monolitnak, a 2001. Űrodüsszeia rejtélyes kőhasábjának, amely az emberi civilizáció kialakulásában játszott szerepet. A nagy mű 1968-ban születik meg, párhuzamosan íródik egy forgatókönyvvel, amin Stanley Kubrick filmrendezővel dolgozik. Igaz, az alkotás a premier után megbukott, de mára kultuszfilmmé vált. Nagy siker volt aztán az 1973-as Randevú a Rámával, amelyben ismét csak egy az embernél nagyobb civilizáció produktumára csodálkozhatunk rá. A lendületes írói pályára aztán árnyékot vet a rettenetes izomsorvadás, ami tolószékbe kényszeríti. Elhagyja Angliát is, Sri Lankára költözik és írótársakkal, társszerzőkkel dolgozik tovább vagy ötven, nevéhez köthető munkán. 2000-ben életművéért lovaggá üti a királynő, 91 évesen távozik a csillagokba, nevét művei mellett a 4923 Clarke kisbolygó is őrzi.
Borító: Wikipédia
