A gyöngyösi ferencesek ereklyéi és menedékjoga

Fáy Zoltán - 2022. november 10. 6:15

A modern korig a templomok rangját az ott őrzött ereklyék száma és jelentősége biztosította. Gyöngyösön, a ferencesek templomában őriztek valamikor egy kendőt, amellyel a hagyomány szerint Jézus verejtékét törölték le.

Ugyancsak a ferenceseknél volt egy olyan oltárterítő, amely — állítólag – Szent Erzsébet ruhájából származó aranyszálakkal hímzett volt. Valamint itt volt Szent László lábszárcsontja is, mégpedig ezüst tartóban. (Nem kizárható, hogy ez az ereklye azonos a mai esztergomi bazilika kincstárában őrzött Szent László ereklyével.) Szintén ezüst ereklyetartóban azokat a fekete köveket, melyeket állítólag Szent István vértanúra dobtak a kivégzésekor. Egyik igen értékes, középkori ereklyéje a templomnak egy Szent Kereszt partikula volt, valószínűleg méltó, gótikus ereklyetartóban. (Ez utóbbi még a negyvenes években is megvolt, Bártfai Szabó László és Csemegi József is középkoriként azonosították, ezért nem lehetséges, hogy a Kiss István által Jeruzsálemből hozott későbarokk Szent Kereszt ereklyetartóval és ereklyével legyen azonos.)
A templom – vagy rendház – különlegesen jelentős műkincse volt az 1490 körül készült reneszánsz feszület, melyet 1917 júniusában, a tűzvész után adtak el Varju Elemérnek. Előbb a Nemzeti Múzeumban volt látható, ma a Nemzeti Galéria őrzi.

A gyöngyösi rendház középkori emlékei közül igen értékes a könyvtárban őrzött Gyöngyösi Graduale; mely a XV. század közepén, valószínűleg Mátyás uralkodása alatt keletkezett. A miseénekeket tartalmazó, hozzávetőlegesen 300 oldalas kódex ma könyvkötések formájában látható; mivel 1755-ben, mint használaton kívüli (a tridenti zsinat óta megváltozott a liturgia) könyvnek pergamenlapjait kötésanyagként hasznosították. A meglehetősen nagyméretű, 35×40 cm-es kódexből a misék alatt az egész kórus énekelhetett. A könyvek drágasága miatt kifizetődőbb volt ugyanis egyetlen, bár nagyméretű könyvet készíteni, mint minden énekesnek külön könyvet adni a kezébe. A kódex keletkezési helye ismeretlen, s valószínűleg kideríthetetlen is (hacsak a tinta összetételének vizsgálata nem hoz eredményt), mivel a ferencesek mind az énekek szövegében, mind a kottaírás módjában (quadrát notáció) az egész világon ugyanúgy jártak el. Az azonban bizonyos, hogy e szép kiállítású, művészi könyvet Gyöngyösön használták.

A ferencesek temploma menedékjogot is kapott, s a barátok megoltalmazták az ide menekülőket a halálos és testcsonkító ítéletek végrehajtásától. Az 1776. december 5-én kelt királyi rendeletig szinte korlátozás nélkül élt is e jog. Az utolsó védelmet kereső latrok Bagoly Imre és Bene János voltak. A kolostort 1475-től bizonyíthatóan Szent Ferenc szigorúbb (obszerváns) ágához tartozó szerzetesek lakták. Az első oklevél, amelyben a kolostorról olvashatunk ebből az évből származik, és név szerint megemlíti az itt lakó barátok közül Pápai Pált és Szentmártoni Benedeket. Pápai Pál életéről több adat is van: 1535-ben az ozorai őrség custosa lett. Ekkor már az ozorai kolostor nem Ozorai Pipo támogatásával működött, hanem a Hédervári család nyújtott segítséget a szerzetesek tevékenyésének. Szentmártoni Benedek élete is ismert más forrásokból. Jeles hitszónok volt, és 1460-ban az atyinai kolostorban volt házfőnök, gvardián.

A szigorúbb (obszerváns) ág elterjedésekor a ferencesek két csoportja között nézeteltérés keletkezett, ezért, hogy a konventuálisok ne kaphassák meg a gyöngyösi kolostort, a házfőnök, Nuche Benedek 1496-ban Rómába utazott, hogy másolatokat készíttessen azokról a pápai bullákról, amelyek megtiltják a különböző lelkiségű ferenceseknek egymás kolostorai elfoglalását. Bár az obszervancia maga Magyarországról, egyenesen Károly Róbert visegrádi palotájából indult, öt évvel a híres királytalálkozó után, amikor is a generális, Geraldus Odonis 1339-ben Magyarországra utazott, és megállapodás történt a bosnyák bogumilok visszaszorításáról. Ekkor ugyanis az Anjou-házi magyar uralkodó ígéretet tett az önálló bosnyák vikáriátus létrehozására. Ez lett az obszervancia, a szigorúbb rendtartás kiinduló pontja, azonban a szerzetességnek ez az új formája csak lassan terjedt nálunk.

A magyarországi ferencrendiek még száz-százötven évvel később is nagyobbrészt inkább konventuálisnak voltak mondhatók. Az obszervancia „eszméje” a bosnyák ferencesekkel lett honos nálunk, de a konstanci zsinatig (1414-1417) nagyon nehezen tudott terjedni, mivel addig a rend szigorúbb ágának létét az egyházjog nem ismerte el. A magyar obszervánsoknak a konventuálisoktól való függetlensége csak annak volt köszönhető, hogy másik vicariatushoz — a bosnyákhoz — tartoztak. Az igazi harc a rend két ága között csak 1417 után vette kezdetét. A kevésbé szigorú konventuálisok – és az őket támogató világi hatalmasságok – az obszervánsokat békétlenséggel vádolták. A szigorúbb rendtartáson lévő obszerváns ferencesek és támogatóik pedig fegyelmezetlenséggel és rendetlenséggel a konventuálisokat. 1448 és 1492 között (sokszor hamis információkkal kicsikart) pápai rendeletre elvették a konventuálisoktól az esztergomi, lippai, debreceni, szatmári, újlaki, szécsényi, sárospataki és pécsi rendházaikat és a győri és váradi egyházmegyék területén lévő valamennyi rendházukat, és ezeket obszervánsok kapták meg.

A gyöngyösi rendház lakói tehát, ha a könnyebb rendtartást követték, meglehetősen fenyegetve érezhették magukat, ezért kellett Nuche Benedeknek Rómába utaznia. Persze ez az állapot nem tarthatott örökké. 1502-ben megállapodott egymással a rend két magyarországi ága. De X. Leó pápa 1517-es ediktuma óta valamennyi magyar rendház obszerváns.

Borító: A gyöngyösi könyvtár (Magyar Ferences Könyvtár és Levéltár)