A halált választja, nehogy a családjában kárt tegyen

Kecskés Nikoletta - 2022. október 24. 9:06

A fuldokló, haldokló ember előtt állítólag néhány másodperc alatt lepereg az élete. Nem tudhatjuk, hogy a 44 éves Robert Schumann agyában mi játszódott le, miután öngyilkossági szándékkal a Rajnába vetette magát és a hullámok elnyelték. Ám ha netán felidézte addigi éveit a fuldoklás nyomasztó pillanataiban, bizony, nem unalmas időkre tekinthetett vissza

Életét már gyermekkorában meghatározta az a szenvedély, amellyel a művészetekhez vonzódott. A kis Robert nemcsak a zongorán gyakorolt teljes elkötelezettséggel – könyvkereskedő apjának köszönhetően az irodalom szépsége legalább annyira lenyűgözte, mint a zene. Kamaszkorában sorra olvasta a görög drámákat, imádta Byront, fiókjában pedig szorgalmasan gyűltek saját elbeszélései. Bár végül a zongoraművészi pályára esett a választása, íráskészségének kétségtelenül hasznát vette a későbbiekben, amikor az általa alapított zenei lapba publikált. A Neue Zeitschrift für Musik elnevezésű folyóirat jelentős alapköveket tett le a művészi értékek képviseletében: Schumann minden féltékenység nélkül méltatta benne az új tehetségeket, őszinte és frappáns kritikákat írt.

Az önmegvalósítás mellett azonban legalább ekkorra hévvel vetette bele magát az élet élvezeteibe. Hajszolta a nőket, képtelen volt ellenállni az alkoholnak, ám a viharos szórakozással teli napokat egyik pillanatról a másikra depresszív időszakok követték. Bár zongoraművészi törekvéseit kézsérülése miatt fel kellett adnia, az élet több területen is bőséggel kárpótolta. Például útjába vezérelte Clara Wieck-et, aki már tizenévesen visszavonhatatlanul beleszeretett az apja tanítványaként megismert zeneszerzőbe. Schumann szenvedélyes természete ezúttal sem tűrt korlátokat: az atyai tiltakozás ellenére 1840-ben oltár elé vezette a fiatal lányt. Az esküvő napjával pedig egy fantasztikus szövetség vette kezdetét kettejük között, amely a férj zeneszerzői vénájára is pozitívan hatott. Friss házasként szinte ontotta magából a romantikus zongoraműveket. Az évek során nyolc gyermekes anyává váló Clara sem adta fel zongoraművészi pályafutását, így minden tekintetben méltó társnak bizonyult. Olyannyira, hogy sikerei néha túlszárnyalták a közönség elismeréséért küzdő Schumann eredményeit. És bár a férj szakmai féltékenysége olykor árnyékot vetett házasságukra, ők ketten mégis minden gonddal meg tudtak küzdeni.

Házukban alapvetően vidám élet folyt. Schumann rajongó törődéssel vette körül nejét és gyermekeit, s őszinte szeretettel fogadta barátságába az olyan feltörő tehetségeket, mint például a fiatal Johannes Brahms, aki a család barátjaként idővel mindennapjaik részese lett. Az idillt azonban egyre gyakrabban törték meg a férj betegségei és szorongásai. A fiatalon szerzett szifilisz idegrendszeri tünetei nem ismertek könyörületet, s mind súlyosabban gyűrték maguk alá Schumann tudatát. Gyakran fóbiák, halálfélelem és számtalan kellemetlen fizikai kín terhével sújtva alkotott. Végül 1854-re hallucinációi olyan aggodalommal töltötték el, hogy úgy döntött: inkább a halált választja, minthogy valamelyik rohama közben családjában kárt tegyen.

A Rajna vize azonban nem nyújthatott számára békés hullámsírt – megmentették, s ezután saját akaratából elmegyógyintézetbe vonult. Clarát, aki bármit megtett volna szerelme gyógyulásáért, az orvosok eltiltották a látogatástól, otthon kellett hát várnia a vágyott javulást. Ez azonban nem következett be. 1856. július 27-én az asszony értesítést kapott, hogy felkeresheti férjét – de már csak egy búcsú erejéig. Két nappal később Robert Schumann végleg elköszönt az árnyékvilágtól, Clara pedig élete végéig hűséggel őrizte emlékét és életművét. Amikor évtizedekkel később a sors őt magát is halálos ágyára kényszerítette, utolsó kérése az volt, hogy szeretett férje Fisz-dúr románcát hadd hallgassa meg.

Borító: Az arc a lélek tükre (kulturpara.hu)