A harangok régen Rómába mentek…

Pálffy Lajos - 2021. április 1. 8:04

A húsvét néhány évtizede még nem arról szólt, hogy jó nagyokat eszünk, hétfőn pedig szódával, vagy büdös kölnikkel meglocsoljuk a környezetünkben lévő nőket. S ha gyerekek vagyunk, akkor ezzel pénzt keresünk, ha felnőttek, akkor meg alaposan lerészegedünk. Szóval nem csak a két napos evés és ivás volt a lényeg.

Az egyházi év legnagyobb, legjobban előkészített ünnepe a nagyböjt negyven napjával indult. Aztán elérkezett a nagyhét, amelynek a végén ott volt a húsvét vasárnap reggele, az ünnepi nagymise. A nagyhét a lelkek megtisztulása, a kötelező húsvét előtti gyónás mellett az otthonok rendbe tételét is elhozta. Ez volt sokszor az a bizonyos tavaszi nagytakarítás, az asszonyok, lányok rendbe tették a ház belső tereit, a férfiak pedig az udvart, a gazdasági épületeket takarították, az utcát söpörték le a birtok előtt. Ezeket a dolgokat jórészt még a hét elején elvégezték, mert csütörtöktől egyre inkább a lélek tisztulásáról, felemeléséről kellett gondoskodni. Az utolsó vacsorát idéző nagycsütörtöki esti mise alatt a harangok Rómába mentek, a mise végén pedig megvolt az „oltárfosztás”, a terítők, gyertyák, virágok eltávolítása. Nagypénteken, délután három órakor, Krisztus kereszthalálának időpontjában keresztúti ájtatosságot és utána „csonkamisét” tartottak.

Nagyszombaton volt általában a tojásfestés, és lassú tűzön megfőzték a húsvéti sonkát is. A hozzá való torma kiásása és lereszelése sokszor a férfiak feladata volt, a „szentelnivaló” kalácsot is szombaton sütötték meg. Aztán estefelé kezdődtek a nagyszombati szertartások a tűzszenteléssel. A feltámadási mise része volt a körmenet, amit a harangok visszatérése előzött meg. És aminek a rendje az volt általában, hogy a keresztvivő után a gyerekek, majd a férfiak vonulnak, azután jön a pap az Oltáriszentséggel, majd az éneklő, imádkozó asszonyok következtek.

A feltámadási mise és a körmenet után volt általában az ételszentelés, a főtt sonkát, tojást, lereszelt tormát és kalácsot kis kosarakban hozták a magukkal az emberek a szombati szertartásokra. A vasárnap reggel a gyerekeknek az udvaron „nyuszifészkekben” elhelyezett ajándékok, többnyire édességek és hímes tojások összegyűjtésével kezdődött. Az ünnepi mise után természetes volt, hogy a férfiak nagyobbik része a kocsmában kötött ki. Miközben az asszonyok és a nagyobbacska lányok az ünnepi ebédet készítették. Persze hogy húslevest, rántott húst, kalácsot, mindenféle süteményeket. (A húslevest már mise előtt feltették főni, annak idő kellett, s általában a kalács is ott volt már a sparhert sütőjében.) Délután aztán sokan felkeresték a barátokat, rokonokat, megkóstolták az ottani süteményeket és vittek a magukéból is. Iszogattak, tervezgettek, beszélgettek, receptet cseréltek, a gyerekek pedig itt-ott összegyűltek a „pirostojásaikkal”, és kezdődött a tojásdobálás, amelynek volt egy olyan része is, mikor egy-egy kétforintost kellett beleállítani a másik tojásába. Akinek ez sikerült, vihette a tojást is.

Húsvét hétfőn, még a mise előtt indult a locsolás, az általános iskolába járó fiúgyerekeknek ez úgy a hatvanas évektől jó kereseti lehetőség volt. Minden olyan házhoz be is mentek, ahol volt kit meglocsolni, és mindenütt kaptak is néhány forintot. A középiskolás fiúk,  pelyhedző állú legénykék viszont már célzottan olyan házakhoz igyekeztek, ahol szép, „eladó” lányok laktak. Ők már italt, többnyire pálinkát is kaptak, így idővel egyre nagyobb lett a bátorság, egyre huncutabbak lettek a locsolóversek. Másnap pedig sokan erős fejfájással ébredtek, az élet pedig lassan visszaállt a régi kerékvágásába.

Borító: Tojásfestés (Verseghy Ferenc Könyvtár és Közművelődési Intézmény, Kossuth Kiadó CC BY-NC-ND)