A Karácsony igazi böjtje

Pálffy Lajos - 2018. december 21. 1:12

Elsüllyedt, megváltozott világaink közé tartozik már régóta a Karácsony régen megtartott böjtje is. Csak a városon kötelező halászlé és a mákos sütemények emlékeztetnek rá messziről. De hát hogy ettek volna eleink tavakban nevelt iszapízű pontyot és kifliből készült mákos gubát karácsonykor?!

Bizony, nem is annyira régen még nem voltak nagy halgazdaságok, nem volt megszervezett áruszállítás, a falusi/városi ember akkor evett halat, amikor fogott magának, vagy éppen kapott, vett valakitől. Nem voltak még ezek az elhízott, iszapízű pontyok sem, és hát jobbára hidegek voltak a telek, befagytak a patakok, tavak, folyók, csak a lékeknél lehetett esetleg halfogással próbálkozni. A Karácsony böjtje nem is halászléből, a hentesnél, vagy szupermarket ilyenkor kitelepült hűtőpultjából vásárolt, majd kirántott pontypatkóból állt, nem ettek az emberek december 24-én semmilyen húst. Inkább kenyeret, sót, vizet, no és sok helyen savanyított káposztát. Vagy e cikk szerzőjének családjában vacsorára a tűzhely platniján sült, forró krumplit frissen fejt tejjel, no és vajjal megkenve. Ahány ház, annyi szokás, lehetne mondani hát a karácsonyi böjtökre is, és még akkor nem is beszéltünk a bizánci rítusú keresztényekről, akik Karácsony előtt is kemény negyven napos böjtöt tartanak.

November 14-én indulnak hát el, és komolyan is veszik a dolgot, halat például csak november 21-én, Mária templomi bemutatásának ünnepén fogyaszthatnak. Az általuk kiváltképp tisztelt Nagy Szent Bazil tanácsait megfogadva ilyenkor a száj mellett többek között böjtöl a láb is, azaz az ember nem jár illetlen élvezetek után. Ők aztán a mai napig ki is tartanak (elvileg) rendesen, bezzeg a katolikusok. Róluk a jó VI. Pál pápa, ki tudja miért, de még 1966-ban levette a karácsonyi böjt nem is annyira nehéz terhét. Így aztán mára már az egyre fogyatkozó hívek mellett maradt emlékül a halastavi ponty meg a száraz kifliből készült guba. Pedig a Karácsony böjtje „örvendező böjt” volt valaha, észre sem vették az emberek, hogy reggel nem került az asztalra szalonna. Amúgy sem volt nagyon idő ezen a szép napon a nagy húsokról való álmodozásra, mert mindenkinek megvolt a napi feladata. A férfiak és nagyobb gyerekek az állatok és a ház körül dolgoztak, ezen a napon nagyon tisztának kellett lennie az udvarnak, az ólnak és az istállónak. A háziasszony és a nagyobbacska lányok ugyanezt tették meg a házban, no és megkezdődött a karácsonyi sütésfőzés is.

Így aztán már nem is volt annyira könnyű ez a böjt, hiszen mindenféle jó illatok szálldostak ki a konyhaajtón. Aztán lassan elérkezett a szenteste (heiligen Nacht), sok helyen még az éjféli mise előtt (vajon idén hány kis faluban nem lesz paphiány miatt éjféli mise?) megmerték a kútról az „aranyvizet” is, azt, amiben a Kisjézust először megfürdette Mária. Ezt aztán nagy becsben tartották, mint ahogyan a tűzhelyre, és a benne égő tűzre is odafigyeltek. Megtisztították kellőképpen, és vigyáztak, hogy reggelig ki ne aludjon a tűz. Egyes vidékeken aztán szalmával hintették fel a házat a betlehemi istállót megidézve, máshol pedig egy kosár szalmát tettek be az asztal alá, fészket készítve így az angyaloknak és a Jézuskának. A sváb falvakban elindultak a kriszkindlik, és persze feldíszítették a fát, és az angyalok alátették az ajándékokat is. Nagy békesség szállt a falura és a városra.

Borító: A Jézuska meghozta a nagy macit is (Balatoni Múzeum CC BY-NC-ND)

És akkor itt kívánok minden Kedves Olvasónknak áldott Karácsonyt és erőt, egészséget, no meg sok boldogságot az új esztendőre! (a szerk.)