A király, aki nem akart kimaradni a dicsőségből

Pálffy Lajos - 2018. január 5. 12:17

A magyar uralkodókról írott sorozatunkban eljutottunk addig a szomorú korig, amikor különféle főúri pártok más-más királyokat hívtak ide uralkodni. Ilyen ember volt I. Jagelló Ulászló is, akinek húszévesen aztán meggondolatlansága okozta a végzetét.

Miután első Habsburg házból származó királyunk, Albert dinnyére vizet ivott és meghalt, a főurak megint csak nem tudtak megállapodni a hogyan továbbról. Mivel Albertnek a halála után, 1440 februárjában fia született Komáromban, felesége, Erzsébet, Cillei Ulrik és a Garaiak úgy gondolták, hogy jó lesz a csecsemő királynak, helyette majd ők uralkodnak. A németellenes, a török veszélyt is komolyan vevő párt (Újlaki Miklós és Hunyadi János szörényi bán) inkább egy tetterős, megfelelő hátterű férfiút keresett a magyar trónra. És eme kritériumoknak a felemelkedőben lévő Lengyelországot III. Ulászló néven már kormányzó 20 éves fiatalember felelt meg a legjobban, akit a budai országgyűlésen a köznemesek meg is választottak 1440 január elsején királynak. És küldöttség ment hozzá Krakkóba a feltételekkel, ő pedig április elején el is indult új birodalmába.

Közben persze a másik párt sem tétlenkedett, a bécsi és a bolognai egyetemeket megjárt Szécsi Dénes esztergomi érsek az Erzsébetnél lévő Szent Koronával május 15-én megkoronázta a három hónapos csecsemőt, aki így V. László néven vonult be a magyar történelembe. Küszöbön állt a polgárháború, mert aztán ugyanő a Szent István azóta elveszett ereklyetartójáról levett koronával Ulászlót is királlyá tette. A hadak végül Bátaszéknél csaptak össze, és Hunyadi János, aki Zsigmond mellett tanulta a katonáskodást, fényes győzelmet aratott. Így Erzsébet kénytelen volt Pozsonyba húzódni e gyermekével, majd rövidesen meg is halt, de még előtte megnyerte Jan Giskrát az ügyének. A cseh zsoldosvezér szintén Zsigmond alatt tanulta ki a hadvezetést, fékezhetetlen huszita rablóbandái révén ekkorra már az övé volt a Felvidék nagyobbik része. Erzsébettől megkapta a bányavárosok és Kassa főkapitányi címét, cserében elvágta Ulászlót Lengyelországtól.

Aki viszont nem tétlenkedett, hanem mindjárt megtette erdélyi vajdává, temesi ispánná és nándorfehérvári kapitánnyá Hunyadi Jánost. Hunyadi az 1443 őszén induló „hosszú hadjáratában” a törököt szorongatva el is jutott Szófiáig. II. Murád szultán pedig békét kért, de 1444 júniusában csalárd békét kapott, hiszen a király és Hunyadi seregeivel, és a keresztes csapatokkal már szeptember 22-én megindult az akkori főváros, Drinápoly ellen. A török utánpótlást a Boszporuszon a genovai flottának kellett volna elvágni, de a hajók állítólag inkább a katonák átszállításában jeleskedtek. Így aztán az ifjú király és Hunyadi alig 10 ezres serege Várnánál háromszoros túlerővel vette fel a küzdelmet. A csata jól indult, a keresztény had szétzavarta a török sereg két szárnyát. Ekkor, hogy ki ne maradjon a dicsőségből, Ulászló a körülötte lévő külföldi lovagokkal a szultánt védő, eddig még nem harcoló janicsárok ellen indult. A rohamot, ahogy majd Mohácsnál, itt is megfogta a cölöpsánc, a király levágott feje pedig lándzsahegyre került.

Ulászló teste sosem lett meg, egy portugál legenda szerint megmenekült és a jeruzsálemi zarándokút után Madeira szigetén telepedett le. Megnősült és leélte életét, mint minden ember.

Borító: Dolinay Gyula metszetén (Németh László Gimnázium és Általános Iskola – Hódmezővásárhely PDM)