A költészet és a kocsmák forradalmára, az ifjú szívekben élő

Pálffy Lajos - 2017. november 22. 12:56

140 éve született Ady Endre, és ha középiskolás korában költőt választ magának az ifjú ember, akkor talán még mindig szívesen teszi le a voksát mellette. Talán az erő, a lendület fogja meg, és a sorskérdések bátor felvetése.

Pedig Ady nem is volt igazán erős, pláne nem volt a szó szoros értelmében bátor. Egy magát pusztító ember volt látnoki tehetséggel megverve, vagy megáldva. Szülei szolgabírónak szánták, újságíró és egyik legnagyobb költőnk lett belőle.

Azt tudjuk, hogy a családi háznak, a szülőknek nagy szerepe van abban, mivé lesz az ember. És az alma nem esik messze a fájától, mondják Érmindszenten is, de hát Adynak azért meglehetősen messzire sikerült ettől a bizonyos fától a landolás. Pedig szülei, amit csak tudtak, megadtak neki, és mindig számíthatott a család lelki támogatására. Szegénységük miatt az anyagiakra nem annyira, de hát Adynak mindig megvoltak a maga pénzes emberei, akik szívesen fürödtek a költő fényében, és ezért tekintélyes összegeket is áldoztak. Azt már Krúdy Gyulától is tudhatjuk, hogy a költő rettenetesen szórta a pénzt, és a korhelyek korhelye volt a korhelyek egyik akkori fővárosában, Budapesten. Hogy mi vitte rá az ivásra? Lelkének háborgása, vagy esetleg kisebb testi fogyatékosságai, szifilisze is erre terelgették, azt nem lehet tudni. De már középiskola után valósággal beköltözött a debreceni, majd a pesti, végül a nagyváradi kocsmákba. Előbb teljesen elitta a szüleitől a jogi tanulmányokra kapott pénzecskéket, majd pedig a hírlapírásból befolyó jövedelmet is.

Ady, aki előbb lett remek publicista, mint költő, Nagyváradon 1903-ban megismerkedve a férjezett Brüll Adéllal, és egy magasabb fokra emelte az éjszakázást. Mert Léda férjének, a Bulgáriából ideköltöző Diósy Ödönnek rengeteg pénze volt, amiből bőven jutott a feleség kedvteléseire is. Ady így a magyar ugarról eljutott Párizsba, ahol egyből majdnem egy teljes évet el is töltött. És még vagy hatszor visszamenekült oda, megfürödni a művészetek fővárosának akkori, erős fényeiben. Amik aztán az ugar sötétsége mellett sajátságos módon visszatükröződtek lelkében is, így születhetett meg 1906-ra az Új versek kötet, ami fenekestül felforgatta a magyar költészet biedermeier állóvízét. És ami forradalmian új, azt a megcsontosodottak és elkényelmesedettek nem szokták szeretni, így támadták, csípték, marták Adyt is, aki a Vér és arannyal válaszolt, ahogy tudott. A „magyar progresszióhoz” sorolták politikailag, de politikai gyűlések, olvasóköri összejövetelek, kávéházak helyett leginkább a kocsmákban tartózkodott, mert kedvenc helye, a Három Holló az Opera mellett inkább volt füstös kocsma, mint kávéház. Itt aztán lehetett beborozva dühösen az asztalra csapni és vad, geszti bolondnak nevezni Magyarország egyik legnagyobb formátumú miniszterelnökét.

Itt, a belső szobában lehetett fogadni a tisztelők hosszú sorát, és a nagy forgalom miatt jó volt a bor, frissen csapolt a sör. Aztán Ady azért otthonosan mozgott a fényes kávéházakban, és 1908-tól a Nyugat szerkesztőségében is, de az, hogy Jászi Oszkár és a polgári radikálisok mellett tette le a voksát, nem vallott valami nagy politikai éleslátásra. Talán szerencséje is, hogy Károlyi és Jásziék nagy kudarca, a vörös diktatúrába átcsapó őszirózsás forradalom már szélütött állapotban találta. 1919 januárjában pedig végképp lehunyta nagy, mélytüzű szemeit. Jó, hogy nem érte meg a diktatúrát, és az ország megcsonkítását.

Borító: Merengő portré (MaNDA adatbázis)