A „legizgágább” romboló

Pálffy Lajos - 2019. szeptember 23. 12:44

Ha mindent figyelembe veszünk, akkor az első világháború legtöbbet foglalkoztatott rombolója a Monarchia részéről a Csepel volt. Amely mind sebességében, mind pedig fegyverzetében méltó ellenfele volt az antant által a Földközi-tengeren, pontosabban az Adrián bevetett rombolóknak. Természetesen ott volt az utolsó Otranto-környéki összecsapásban is.

Mint arról már olvashattak e sorozatban, a kisebb méretű, fürge rombolókat mindenek előtt a torpedónaszádok által előszeretettel támadott szállítóhajók védelmére rendelték, de természetesen torpedóikkal a cirkálóknak, csatahajóknak is komoly károkat tudtak okozni. Az adriai összecsapások során jobbára egymással küzdöttek, az olasz-francia-angol flotta e hajóosztály tekintetében is nagy fölényben manőverezhetett. A Monarchia viszonylag későn, a tízes évek elejére töltötte fel ezt a később igencsak fontossá váló egységet. A Tátra-osztály rombolói között talán az SMS Csepel, amely kiérdemelte, hogy paramétereit és bevetéseit részletesebben taglalva megismerhessük ezt a hajóosztályt. A 84 méter hosszú és 8 méter széles Csepelt hat kazán és két turbina repítette azzal a bizonyos 60 km/órás szupersebességgel. A fedélzetére beosztott 105 tiszt és tengerész többek között két 100 milliméteres, hat 70 milliméteres löveg mellett két torpedóvetőt is kezelt. Az 1050 tonna vízkiszorítása is a sebességet szolgálta.

A Csepel igazi „születésnapja” a Ganz-Danubius fiumei gyárában, 1912. december 30-án volt, ekkor csúszott ünnepélyes lassúsággal a vízre a sólyáról. Egy éves utómunkálatok és tesztelés után a pólai bázison kezdte meg a tényleges szolgálatot. Az első harci bevetése közvetlenül Olaszország háborúba való beszállása után volt, a „csizma sarkantyúja” alatt lévő Manfredonia kikötőjét bombázta a Tátra rombolóval együtt. (Az Adrián seregével áthajózva itt szállt partra 1350-ben Nagy Lajos királyunk, hogy másodszor is elfoglalja Nápolyt öccsének gyilkosaitól.) A Csepel következő nagyobb bevetése 1915 júliusában volt, amikor hat rombolótársával együtt ott küzdött Pelagosa szigeténél, ami olasz kézen volt, és közelsége miatt fontos bázisa lehetett volna az otrantói hajózár elleni támadásoknak. A partraszállás kudarcba fulladt, de még ez év decemberében Durazzónál is bevetették a Csepelt. Itt bénította meg egyik hajócsavarját az aknára futott Triglav vontatókötele, amit aztán a főgépész nagy kockázatot vállalva, a maximális gőznyomás ráadásával „robbantott” le róla.

Így a nagyjavítás 1916 elején nem maradhatott el, ami után ismét teljes értékű szereplő volt Horthy otrantói csatájában. Utána jöttek a véget nem érő járőrözések, a partvédelem feladatai és a konvojok kísérése. Így jutott el a Csepel 1918. április 22-23-ig, az utolsó nagyobb hajózár környékén folytatott akcióig. Amelyben négy rombolótársával együtt vett részt, nem is magát a reteszt, hanem Brindisi és Valona közötti teherforgalmat támadva. A flottaegység az 1918-ban itt állomásozó vagy 40 antant romboló közül a Jackal és a Hornet rombolókkal találkozott, s annak ellenére, hogy ezek beindították a ködfejlesztőket is, súlyos sérülésekkel hagyták el a csatateret.

A Csepelt a Nagy Háború után Olaszország kapta meg, hadihajó maradt, Muggia névre keresztelték át és 1927-től Sanghajban állomásozott. 1929. március 25-én süllyedt el egy nagy tájfunban Kína partjainál, Amoj közelében.

Borító: A Monarchia flottája 1918 augusztusában (Magyar Ferences Könyvtár CC BY)