Millerand-kísérőlevél: a csalóka remény forrása

Pálffy Lajos - 2020. május 6. 11:52

Száz esztendeje, ezen a napon született meg az a francia miniszterelnök által jegyzett levél, amivel a Magyarországot keményen sújtó békefeltételeket próbálták úgy becsomagolni, hogy azok le is menjenek a torkunkon. Apponyi gróf már négy nap után kijelentette, hogy az írás „sok kétes reményeket tartalmaz”, és mint később kiderült, igaza is volt a 74 évesen is élesen látó államférfiúnak.

Mint tudjuk, Apponyi gróf volt a főszereplője 1920. január 14-én a magyar álláspont prezentációjának is, ahol nyolc jegyzékben és számtalan térképpel, statisztikai melléklettel bizonyították volna, hogy a leválasztandó területek igen jelentős magyar népessége mellett az új határok miatt komoly gazdasági hátrányok is érik a maradék Magyarországot. Miközben köztudott, hogy ellenfeleink dokumentumai sokszor hazudtak, az Ipolyt például hajózható folyónak állították be. Apponyi végül január 16-án mondta el híres beszédét, és később azt is kijelentette, hogy nem hajlandó aláírni a diktátumot. De a 14-i prezentációnak, és a beszédnek mégis csak volt valami hatása, hiszen a győztesek, a békekonferencia megismerhette a másik oldal álláspontját is. (Ne felejtsük el, hogy a Monarchiát szétrobbantó Beneš doktor és Masaryk már 1914-től Párizsban tárgyal Csehszlovákia létrehozásáról, míg a magyar békedelegációt csak egy, az antantnak tetsző kormány megalakítása után hívták meg Párizsba.)

1920. március 8-án Londonban, a magyar feltételekkel foglakozó Külügyminiszterek és Nagykövetek tanácsában, többek között az Apponyiék által előadottak hatására Lloyd George angol miniszterelnök felvetette a kijelölt határok módosításának lehetőségét. Vesztünkre a francia felet a magyarokkal ellenséges Philippe Berthelot külügyminiszter képviselte, aki Beneš barátja volt, és alattomos népeknek tartott bennünket. Berthelot tehát ragaszkodott a megállapított vonalakhoz, amelyekkel tiszta magyar lakosságú területeket csatoltak el. Viszont angol javaslatra döntés született arról is, hogy a békefeltételek mellé készülő kísérőlevelek a magyarok esetében tartalmazzanak bizonyos reményt keltő kitételeket is.

Eme levelet Alexandre Millerand francia szocialista miniszterelnök szignálta, aki jogászként és lapszerkesztőként korábban volt kereskedelmi, közmunkaügyi és hadügyminiszter is. És 1920 januárjában lett kormányfő, majd szeptembertől a köztársaság elnöke. A mi szempontunkból egyetlen értékelhető intézkedése a születő lengyel állam felfegyverzése volt Bugyonnij Lovashadseregével szemben. A kísérőlevél nem sorolható ide, ugyanis indokolatlan reményeket keltett a magyarokban a következő kitételekkel: a győztesek „foglalkoztak azzal a lehetőséggel is, hogy az így kijelölt határ esetleg nem felel meg mindenütt pontosan a néprajzi vagy gazdasági követelményeknek”. Ezért „ha a tekintetbe jövő felek egyike azt kívánta, felajánlhassa jó szolgálatait az eredeti határok békés úton való kiigazítására”.

Nos, valóban működtek később Határkiigazító Bizottságok, és történt is néhány kisebb változtatás, de az élesen látó Apponyinak igaza lett. A levél, amelynek eleje amúgy hazug módon Magyarország háborút kirobbantó felelősségét taglalja, reménykeltésével csak megkönnyítette a béke aláírást, és a kétoldali ratifikációkat.

Borító: A magyar megbízottak távozása az aláírás után (Balatoni Múzeum CC BY-NC-ND)